Juan Orlando Hernández, jelenlegi hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától, köztük a Köpcös néven ismert "drogbárótól" – jelentette ki Jason Richman helyettes ügyész New Yorkban a politikus testvére perének első napján, szerdán.

A hondurasi elnök testvére, Juan Antonio (Tony) Hernández kábítószer-kereskedelem miatt áll bíróság előtt New York Manhattan negyedében. A vádirat szerint éveken keresztül kokainszállítmányok tonnáit csempészte az Egyesült Államokba, és ehhez élvezte a bátyja – a jelenlegi elnök – támogatását is.

A per nyitóbeszédében a helyettes ügyész a többi között azt hangoztatta: a vádlott személyesen vett át dollármilliós kenőpénzeket a bátyja részére, a többi között a Köpcöstől is. A Köpcös vagy spanyolul El Chapo – polgári nevén: Joaquín Guzmán – a mexikói Sinaloa kábítószerkartell vezére volt és az idén júliusban ítélték életfogytig tartó börtönre New Yorkban.

Perbeszédében Jason Richman kifejtette, hogy a tavaly Miamiban letartóztatott Tony Hernández "kifinomult, államilag támogatott szervezet" kulcsfigurája volt, aki a hondurasi kormányzat és rendőrségi tisztségviselők támogatásával tevékenykedett. "Ami nagyon lényeges, hogy a vádlott a testvére, Honduras jelenleg hivatalban lévő elnöke védelmét élvezte, akihez szabad bejárása is volt" – fogalmazott az amerikai helyettes ügyész. Elmondta azt is, hogy Tony Hernández ennek köszönhetően annyira magabiztos – ahogyan Richman fogalmazott: arrogáns – volt, hogy a kokaint tartalmazó csomagokra ráíratta a neve kezdőbetűit is.

A hondurasi elnök hivatala először közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a manhattani szövetségi bíróságon Hernández elnököt nem vádolták meg azzal, hogy El Chapótól, a mexikói drogbárótól fogadott el pénzt. Majd később maga Juan Orlando Hernandez elnök is reagált a Twitteren. Azt írta: "száz százalékig hamis, abszurd és nevetséges", hogy pénzt kapott drogkereskedőktől. "Ez még az Alice Csodaországban történeténél (Lewis Carroll meséje) is komolytalanabb" – fogalmazott mikroblog-bejegyzésében Honduras 2017-ben újraválasztott elnöke.

A perben egyébként az ügyész azt is bizonyítani kívánja, hogy Hernández elődje, Porfirio Lobo, aki 2010 és 2014 között volt a közép-amerikai ország elnöke, szintén jelentős kenőpénzeket kapott a kábítószer-kereskedőktől.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.