A brit külügyminiszter szerint a térség destabilizálásának veszélyével jár a szíriai kurd erők ellen indított török hadművelet.

A britek sem örülnek Erdogan szíriai offenzívájának

Dominic Raab külügyminiszter a tárca által szerda este kiadott nyilatkozatában közölte: súlyos aggályai vannak Törökország egyoldalú katonai akciójával kapcsolatban.

Raab szerint a művelet a térség destabilizálása mellett csak még tovább mélyíti az emberi szenvedést, és alááshatja az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés eredményeit.

A brit külügyminiszter szerint a kollektív figyelmet az Iszlám Államra kellene összpontosítani.

Dominic Raab hangsúlyozta: Törökország komoly nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot a rengeteg szíriai menekült befogadásával. Nagy-Britannia azonban nem fogja támogatni a menekültek visszatérését célzó terveket mindaddig, amíg nincsenek meg a feltételei a menekültek önkéntes és biztonságos hazatérésének – áll a szerdai nyilatkozatban.

A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson brit miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök is tárgyalt szerda este telefonon a szíriai török offenzíváról, és mindketten súlyos aggodalmuknak adtak hangot a katonai akció és a humanitárius katasztrófa kockázata miatt.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.