A demokraták politikusa elmagyarázta, miért kell az elnököt elmozdítani.

Joe Biden először beszélt arról, hogy Donald Trumpot el kell mozdítani, amíg nem késő. A demokraták elnökjelölt-aspiránsa az észak-keleti New Hampshire államban, Rochesterben tartott kampányrendezvényén azt mondta, hogy Trump

megsértette elnöki esküjét, elárulta a nemzetet, és szélhámosságot követett el,

ezért az amerikai alkotmány és a demokrácia védelmében „alkotmányos úton el kell mozdítani” és nemcsak azért, amit eddig tett, hanem

a veszély miatt, amit az elnök a nemzetre nézve jelent.

Biden korábban támogatásáról biztosította az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárást (impeachment) megelőző vizsgálatokat, de magát a felmentést még nem szorgalmazta.

Beszéde után szinte azonnal Donald Trump a Twitteren Bident szánalmasnak nevezte.

Biden nekiment Trumpnak

Milyen szánalmas is nézni az álmatag Joe Bident, aki a fiával, Hunterrel együtt az amerikai adófizetők kárára legalább két országot szabadított meg dollármillióktól, ahogy az én elmozdításomra szólít fel. Én semmi rosszat nem tettem.

Joe Biden sem hagyta szó nélkül ezt. Megköszönte, hogy Trump figyeli őt, majd felszólította, hogy hagyjon fel a képviselőházi vizsgálatok akadályozásával:

És ha már az adófizetőkről beszélünk, én 21 évre visszamenőleg bemutattam az adóbevallásomat. És ön?

A demokrata többségű képviselőház három bizottsága vizsgálódik jelenleg Trump és az ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetését, amikor Trump felvetette, hogy érdemes lenne vizsgálni Joe Biden és fia korábbi jövedelmező ukrajnai üzleteit.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.