Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtök este kijelentette, hogy "nem lesz semmi" abból a kétpárti megállapodással született amerikai törvényjavaslatból, amely büntetőintézkedéseket vezetne be Törökország politikai vezetésével és gazdaságával szemben az Egyesült Államok szíriai szövetségese ellen indított hadművelet miatt.

A törökök nem veszik komolyan az amerikai fenyegetéseket

Ankara a délkelet-törökországi kurd szakadár fegyveresekkel egyenrangú terrorszervezetnek tartja azt a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát, amelyet Washington az utóbbi években – Törökország folyamatos bírálata ellenére – kiképzett és modern fegyverekkel látott el az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott harcában.

Az YPG 480 kilométer hosszan ellenőrzi Törökország délkeleti határának szíriai oldalát.

Cavusoglu a CNN Türk török hírtelevíziónak adott interjúban leszögezte: Ankara nemzetbiztonsági ügyekben nem engedhet.

Az amerikai törvénytervezet, amelyet Lindsey Graham republikánus és Chris Van Hollen demokrata párti szenátor vezetésével dolgoztak ki, befagyasztaná török vezető politikusok, köztük Recep Tayyip Erdogan elnök és Cavusoglu esetleges amerikai javait, vízumkorlátozásokat vezetne be török kormányzati tisztségviselőkkel szemben, illetve szankcionálná az ország hadi és energetikai szektorát.

Cavusoglu szerint Graham "olyan ember, aki egyik szavával ellentmond a másiknak".

A török külügyminiszter egyúttal bejelentette, hogy a szerdán indított, Béke Forrása fedőnevű hadművelet keretében a török hadsereg nem tervez mélyebbre hatolni Északkelet-Szíriában, mint 30 kilométer.

A török védelmi minisztérium csütörtök este azt közölte, hogy a katonai beavatkozás keretében eddig 174 terroristát "semlegesítettek".

Törökország azért indította meg az offenzívát, mert Erdogan a közelmúltban megelégelte, hogy Washington nem teljesíti Ankara kívánságait az Északkelet-Szíriában közösen kialakítandó biztonsági övezetet illetően.

Az offenzíva szerda délután a tüzérség és a légierő csapásméréseivel kezdődött meg a szíriai Rász-el-Ain és Tell-Abjad településeknél, ahol a török szárazföldi alakulatok késő este lépték át a határt. Az Anadolu török állami hírügynökség csütörtök este azt jelentette, hogy a hadsereg a törökbarát szíriai ellenzéki fegyveresek támogatásával eddig 11 határ menti falut vont ellenőrzése alá. Juszuf Hamúd, a felkelők szóvivője pedig azt is közölte: már bekerítették Rász-el-Áint és Tell-Abjadot.

Kép és szöveg: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Trump elég szar helyzetbe hozta saját magát!!! Majd elválik mit fog betartani, mert rá is jellemző, hogy naponta mást mond!!!
kereső
Miért vennék komolyan? Hiszen a világ madárijesztője ezt nyilatkozta, irta a twitterén : " a kurdok sem segitettek bennünket Normandiában"- ( a 2.vh-ról van szó)
kereső
A törökök anno kiirtották/elüldözték az örményeket , most ezt fogják csinálni a kurdokkal. Egy NATO ország- amely aláássa a nehezen fenntartott békét Európában. És akkor a magyar külügyminiszter azt mondja, hogy az uniónak nem kéne mindenbe beleszólnia. Háborút akartok Európában is toporzék?
szép új világ
@olocbag: A győri polgármesteri hivatalnak ajánld ezt az oldalt.
advocat
@kereső: Megy ez nekik. És Viktor is nagyra becsüli azt a 150 évet. Akkorában jöttek errefelé? Nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.