A 2019-es irodalmi Nobel-díjas Peter Handke osztrák írót meglepte az elismerés, és "nagyon bátornak" tartja a Svéd Akadémia csütörtöki döntését, amely a munkássága és a nyilatkozatai által kiváltott "megannyi vita után" neki ítélte a díjat.

Osztrák író kapta a Nobel-díjat – maga is meglepődött

"Megannyi vita után meglepődtem. Egy ilyen döntés nagyon bátor a Svéd Akadémia részéről" – mondta az író a Párizs közelében fekvő Chaville településen található otthona kertjében a sajtó képviselőinek.

Peter Handke korábban az irodalmi Nobel-díj eltörlését sürgette, mert szerinte az egy olyan "álkanonizálás, amely semmit nem ad az olvasónak".

A 76 éves osztrák írót saját szavai szerint ugyanakkor megérintette csütörtökön, amikor a Svéd Akadémia bejelentette, hogy a német nyelvterület egyik legismertebb és legellentmondásosabbnak tartott szerzőjeként nagyhatású munkásságáért ismerték el, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.

"A húsz évvel ezelőtti problémáim matt soha nem gondoltam volna, hogy engem választanak" – hangsúlyozta.

Peter Handke éles támadások kereszttűzébe került amikor 1999-ben ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen, hogy ezzel vessen véget Slobodan Milosevic elnök koszovói albánok elleni erőszakkampányának. Handke 2006-ban beszédet is mondott Milosevic temetésén.

A húsz évvel ezelőtti vitát illetően Handke visszautasította, hogy korábban "politikai állásfoglalást" fogalmazott meg.

"A természetem egy íróé, nem pedig egy újságíróé" – mondta. Az irodalmi Nobel-díj bírálatát illetően pedig jelezte, hogy "olvasóként, nem pedig szerzőként" beszélt.

"Ma már nem így gondolom" – tette hozzá, jelezve, "természetesen" elmegy Stockholmba a díjátadásra.

Kép és szöveg: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Na akkor egy kis politika. Olga Tokarczuk, lengyel írónő is kapott irodalmi Nobel-díjat. Mindez a nagy 2018-as kavarás után. Nem ez a lényeg, hanem rávilágít a jelenlegi magyar politikai vezetésre is. A lengyel nagy barát, a pisiorkik, amikor Wałbrzychban kitüntették, tiltakozásuk jeleként kivonultak. Hát ennyit.
lusta
Tokarczuk Bielefeldben azt kéri a választóktól, Lengyelországban 13-n országyűlési választások lesznek, a demokráciára szavazzanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.