Beismerő vallomást tett a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés gyanúsítottja – jelentették pénteken német hírportálok.

Beismerte tettét a szélsőjobbos terrorista, aki zsinagógára támadt

A 27 éves német állampolgár az előzetes letartóztatását elrendelő karlsruhei szövetségi legfőbb bíróságon tett vallomásában elismerte, hogy antiszemita indíttatásból meg akarta támadni Halle zsinagógáját a legfőbb zsidó ünnep, az engesztelés napja – jóm-kipúr – alkalmából tartott szertartás alatt.

A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Stephan B. néven azonosított férfi nem tudott áthatolni a zsinagóga megerősített, biztonsági kapuján, és az épület melletti temetőbe se jutott be.

A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült. Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és a nyakán megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

Mindezzel kapcsolatban ügyvédje a Südwestrundfunk regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta: a gyanúsított vallomásában kifejtette, hogy a támadás "félresikerült".

A szövetségi legfőbb ügyészség szélsőjobboldali, antiszemita terrorcselekményként tartja számon a történteket. A férfit kétrendbeli gyilkossággal, kilenc rendbeli gyilkossági kísérlettel és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítják. Autójában több lőfegyvert találtak, valamint több robbanószerkezetet, amelyekhez összesen négy kilogramm robbanószert használtak fel.

Kép és szöveg: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nem kell vele cicizni fellógatni oszt. jónapot !!!
Rockxy
az ijen bünözőknek több joguk van, mint egy mezei pógárnak, mer a liberalizmus a fő.
megilleti őtet az ártatlanság vélelme, meg mindenféle kártérítés, hogy később maj tudja fojtatni a mocsokságait.
Nyírfa
Sok-sok ember tehető felelőssé azért, hogy ilyen beteg emberek szaladgálnak a világban.
És nem a liberalizmus az ok, hanem a durva, nemtörődöm , fojtogató családi légkör, az elnyomó, kizsigerelő társadalmak.
Gondoljon bele mindenki a saját életébe: mi az, ami valóban boldoggá teszi. Ami valóban. Mert, ha a szerint élhet, akkor soha nem fog sem szóval, sem tettel másra támadni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.