Elmekórtani okokra visszavezethető incidensként és nem terrortámadásként kezeli a rendőrség a pénteken Manchester belvárosában elkövetett késes támadást.

Az incidens, amelyben öten sebesültek meg, az Arndale Centre bevásárlóközpontban történt. A gyanúsított egy nagy késsel a kezében ment be a bevásárlóközpontba, ahol az őt megállítani próbáló két fegyvertelen rendőrre is rátámadt.

A rendőrök sürgős erősítést kértek, és a támadót az öt percen belül kiérkező fegyveres egységek a bevásárlóközponton kívül, egy közeli utcában elektromos sokkolóval leterítették.

A negyvenes éveiben járó férfit először személyek ellen irányuló súlyos erőszakcselekménnyel gyanúsították, majd a fogva tartás jogcímét terrorcselekmény előkészítése, illetve terrorcselekmény elkövetésére tett kísérlet gyanújává minősítették át.

Mégsem volt terrortámadás a manchesteri késelés

Szombat hajnalban azonban a manchesteri rendőrség közölte, hogy az elkövetőt az időközben elvégzett szakorvosi vizsgálat alapján immár az elmekórtani okokra visszavezethető incidensekről intézkedő törvény alapján tartják fogva. A törvény lehetővé teszi a hatálya alá eső gyanúsítottak kötelező kórházi kezelését rendőrségi őrizet alatt.

A szombat hajnali rendőrségi közlemény szerint folyik a vizsgálat a támadás indítékainak feltárására. A manchesteri rendőrség közölte:

nem hiszi, hogy a késes támadásnak az őrizetbe vett gyanúsítotton kívül bárki más részese lett volna, és azt sem, hogy szélesebb körű fenyegetéstől kellene tartani. Az öt sebesült közül hármat kórházba szállítottak.

Mégsem volt terrortámadás a manchesteri késelés

Russ Jackson, a manchesteri rendőrség főparancsnok-helyettese péntek esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kórházi kezelésre szorulók

csúnya sérüléseket szenvedtek, de egyikük sincs életveszélyes állapotban. Az incidensnek nincs halálos áldozata.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...elmekórtani...navazze az aki terrorcselekményt hajt végre szerintük normális ?
jesz
@Csizmás Kond: sima ügy...televan az ország kezelhetetlen emberrel...jobb a békesség, inkább legyen elmebeteg, mint terrorista. Az angolok nagyon élénken emlékeznek még az IRA robbantásaira...az nagyon sokba fájt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.