Az Európai Unió tagállamai megállapodtak abban, hogy egyetlen ország sem szállít fegyvereket Törökországnak – közölte hétfőn Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter az ARD és a ZDF német közszolgálati csatorna déli hírmagazinjával.

Uniós tagállamtól nem kapnak fegyvert a törökök a kurdok ellen

"Néha az Európai Unióban is történnek csodák" – kommentálta a megállapodást a luxemburgi diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy az "embargó" jogi részleteit még ki kell dolgozni, de a politikai döntés megszületett.

Asselborn arról is beszámolt, hogy az EU tagállamai egyként ítélik el Törökország északkelet-szíriai bevonulását, amelyet inváziónak tekintenek, és amelyet a nemzetközi jog alapján semmi sem indokol.

Asselborn reggeli nyilatkozatában a török offenzívát bűncselekménynek nevezte, továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a szíriai beavatkozás más NATO-országokat is háborúba sodorhat, ha Szíria, vagy szövetségesei ellenoffenzívát indítanak Törökországgal szemben, és Ankara ez esetben kéri a katonai szövetség alapító szerződésének kollektív védelmet lefektető 5. cikke alkalmazását.

Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a Twitteren azt írta, hogy a külügyminiszterek megállapodásra jutottak az északkelet-szíriai kérdéssel kapcsolatos zárónyilatkozat szövegéről, és az EU teljesen egységes. A dokumentumot egyelőre nem tették közzé, így részletei még nem ismertek.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

(Kép: MTI/EPA/Sedat Suna)

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Azt gondolják, hogy erdogánnak nincs elég fegyvere?? Ott vannak a NATO fegyverek és putyin is bőségesen szállít neki amennyit akar!!!?? Gondolom!!?
papa.49
Ez a szankció pont annyit mint a papír amire leírták, SEMMIT !!!
Az oroszok tömik fegyverrel a törököket, így tökmindegy ad-e fegyvert neki az Unió !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.