London felülvizsgálat alá vette a Törökországba irányuló brit fegyverexportot és a vizsgálat ideje alatt nem ad ki új engedélyeket olyan hadfelszerelés törökországi exportjára, amelyet a Szíriában kezdett török hadműveletekben is fel lehet használni – közölte kedden Dominic Raab brit külügyminiszter.

Brit fegyvert ezentúl nem kap Erdogan a kurdok lemészárlásához

Ugyancsak kedden Boris Johnson brit kormányfő Londonban találkozott Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával, akivel egyetértettek abban, hogy le kell állítani a török hadműveletet Szíria északkeleti, kurdok lakta része ellen. Johnson szóvivője közölte: a megbeszélésen egyetértőn megemlítették, hogy Törökország értékes NATO-szövetséges és méltatták szerepét a szíriai belháború menekültjeinek segítésében, de világosan értésre adták, hogy a török offenzívának véget kell vetni.

Dominic Raab a londoni alsóházban, a szíriai török offenzíva ügyében tartott sürgősségi vitában felszólalva elmondta: Boris Johnson brit miniszterelnök a hétvégén telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, akit felszólított a szíriai hadműveletek befejezésére.

Raab kijelentette: a brit kormány elítéli Törökország szíriai intervencióját. Hozzátette: fontos ugyanakkor felismerni, hogy Törökországnak "vannak jogos aggályai is".

A brit külügyminiszter ezek között említette azt a kockázatot, amelyet Törökország szerint az ország délkeleti térségében tevékenykedő, elszakadásra törekvő fegyveres csoport, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) jelent a török-szíriai határ biztonságára.

Raab felidézte azt is, hogy Törökország 3,6 millió menekültet fogadott be Szíriából.

Hozzátette azonban, hogy jóllehet Törökország az egyik legodaadóbb NATO-szövetséges, szíriai katonai beavatkozása "nem olyan cselekedet, amelyet egy szövetségestől várnánk".

Dominc Raab szerint a szíriai török offenzíva felelőtlen, és a kívánt hatással éppen ellenkező következményekkel járhat, mivel közvetlenül Oroszország és az Aszad elnök vezette szíriai rezsim malmára hajtja a vizet.

Mindezek alapján a brit kormány a lehető legnagyobb önmérsékletre és a katonai akció befejezésére szólítja fel Törökországot – mondta keddi parlamenti nyilatkozatában a brit külügyminiszter.

Ankara és a törökbarát Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű offenzívát Északkelet-Szíriában az ottani kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tekint. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt és biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Józsipapa
Nem süllyed el szégyenében a külügyminiszterével együtt ??!!!
reagens
Akkor vesz orosz fegyvereket amik még jobbak is. Az angolok tudnak öngólt rugni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.