A Fidesz néppárti tagságáról döntő, háromtagú bizottság második alkalommal találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel – közölte az Európai Néppárt (EPP). Úgy tudjuk, hogy egy órán át beszéltek Brüsszelben, ahova a magyar kormányfő az uniós csúcs miatt utazott. A Fidesz felfüggesztésének egyik következménye, hogy nem vehet részt az EPP csúcsok előtti ülésein sem. Mint kiderült, nemcsak a magyar miniszterelnökkel találkoztak, jelen volt Szájer József EP-képviselő és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ő vezeti a Fidesz válaszlépésként létrehozott bölcsek tanácsát, melyben egyébként Szájer mellett Varga Judit igazságügyminiszter a harmadik tag. Novák szerint konstruktív párbeszéd és jó hangulat jellemezte a Fidesz jövőjéről szóló beszélgetést. A Bölcsek Tanácsát a belga Herman van Rompuy vezetésével március 21-én hívta életre az Európai Néppárt politikai gyűlése, miután 13 tagpárt a nagyobbik magyar kormánypárt kizárását kezdeményezte Joseph Daulnál,...

Forrás: hu.euronews.com
Feltöltő: lusta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.