Ki kell vonulnia a török határ melletti 30 kilométeres sávból – beleértve Tel Rifaat és Manbídzs városát is – a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd milíciának – állapodott meg kedden Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Putyin és Erdogan megállapodott a török offenzíváról

A csaknem hét órán át tartó tárgyalást követő sajtótájékoztatón a két ország külügyminisztere ismertette a felek közös memorandumát, amely szerint a kurdoknak az evakuációt és fegyvereik visszavonását szerda déltől kezdődően 150 órán belül kell végrehajtaniuk. A szíriai-török határhoz a török katonai műveletek övezetén kívül Északkelet-Szíriába szerda déltől bevonulnak az orosz katonai rendőrség és a szíriai hadsereg alakulatai, amelyek a memorandum szerint segíteni fogják a kurdok kivonulását.

Ezt követően a szíriai határ mentén 10 kilométer szélességben kialakítandó biztonsági sávban orosz és török alakulatok közösen fognak járőrözni, Kamisli város kivételével. A felek megállapodtak abban, hogy 32 kilométer mélységben fenntartják a status quót a Béke Forrása hadművelet jelenlegi térségében Tell-Abjad és Rász el-Ain között.

A tízpontos közös memorandum értelmében Moszkva és Ankara közös mechanizmust hoz létre a megállapodás végrehajtásának ellenőrzésére. A dokumentum egyúttal hangsúlyozta az 1998-ban megkötött adanai török-szíriai határőrizeti megállapodás fontosságát, valamint azt, hogy a felek elkötelezettjei maradnak az asztanai rendezési folyamat folytatásának és támogatni fogják az alkotmányozó bizottság munkáját.

A közös sajtótájékoztatón mindkét elnök síkraszállt Szíria politikai egysége és területi sértetlensége, valamint Törökország biztonsága mellett. Folytatják a harcot a terrorizmus minden megnyilvánulása ellen – hangoztatták.

Putyin, aki sorsdöntőnek nevezte a megállapodást, tárgyalásokat sürgetett Damaszkusz és a kurdok között. Megerősítette, hogy október 29-én és 30-án Genfben megtartja első ülését a szíriai alkotmányozó bizottság. Hangot adott annak a véleményének, hogy a szeparatista érzelmeket kívülről szítják Szíriában.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Oroszország és Törökország a szíriai rendezés ügyében nem támaszkodik az Egyesült Államok "változékony és ellentmondásos" álláspontjára. Megismételte, hogy Moszkva szerint az amerikaiak vezette koalíció törvényellenesen tartózkodik szíriai területen, s reményét fejezte ki, hogy annak egyes tagjai immár készek lesznek az együttműködésre a szíriai kormánnyal.

Szergej Sojgu védelmi miniszter elmondta, hogy Moszkva becslései szerint a török hadművelet alatt a kurdok által őrzött börtönökből mintegy ötszázan szökhettek meg, köztük terroristák. Mint mondta, intézkedések történtek a kézre kerítésük érdekében.

(Kép: MTI/EPA/Szergej Csirikov)

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fahrenheit451
Putyin és Erdogan megállapodott a török offenzíváról - a két kicsit nagyon agresszor LEGO, ahogy összeáll.
És ahogy Orbán éppen játszott a kicsi kezén lévő kicsi ujjaival (amivel még orvul egy táblát sem tud kitépni más kezéből), délben a Nándorfehérvári csata emlékére megkondított harangszó alatt rábólintott a két zsarnok megállapodására.
Ezek tényleg elhitették Orbánnal, hogy számít bármit is.

De a durvább, hogy milyen arcokat vágtak azok a diktátorok, akiknek épp benyalt Orbán (újra, sokadszorra hazaárulást, európai értékek elárulását, egyetemes demokrácia elárulás, keresztény hit elárulását, egyetemes erkölcsi értékek elárulását - vallástól függetlenül... pont ezért egyetemes és vallásoktól független) - a hamiskás somolygások, a szemforgatás volt a legszelídebb utalás arra, hogy mennyire senkinek tartják ezt az árulót...
Bizony, Orbán Viktor áruló, és ezeket, ezt a fajtát sehol sem nézik jó szemmel, nem becsülik semmire.
Használni (fel)használják, de nem becsülik!
Nessy
Ez bájos! A két diktátor megegyezik, hogy egy harmadik országban mi történjen, természetesen bombákkal, katonákkal alátámasztva az óhajukat!
És ehhez a minden keresztények hős védője áldását adja, és támogatja őket!
Vagy majd egyszer csak oda megy és kijelenti: Ruszkik haza! Ebben már van gyakorlata! Igaz mire ezt bejelentette már az utolsó csapatok vonultak ki!
Yoda69
Nem latom orbant.
Csak nem a pulpitus alatt csinal epp egy double O job-ot putyinak, miutan letudta erdogant?
RonaGyuri
Déjà-vu.!!!
Talán igyanak rá egy Molotov-koktélt!!! =))
reagens
Erdogan eltakarította ezzel a határ mellől az agresszív, szabályokat be nem tartó, felfegyverzett arab csürhét és így a menekültnek mondott migráncs is kevesebb lesz. Nagyon jó.
Jozefina
Már nemcsak diktátorok, tömeggyilkosok is??!!! Trump közreműkodésével, miután nyuszi módra kivonta katonáit!!!???
És ezek orbán barátai??!!
Nessy
Érdekes megoldás. Ezek szerint bármelyik szomszédos ország határain belül lehet háborúzni, ha valakinek olyan kedve van? Kijelenti, hogy az számára ellenség aki ott él a határon túl , és jöhetnek a bombák!
Szép kilátások!
relatív
A címben említett ' megállapodás ' az offenzíva befejezéséről (!) döntött, és nem róla !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.