A brit hatóságok közölték, hogy Essexben egy elhagyott kamionban 39 holttestet találtak. Az áldozatok között 38 felnőtt és egy tinédzser van. A bolgár kamion észak-ír sofőrjét letartóztatták. A teherautó Bulgáriából indult, és október 19-én, szombaton érkezett meg az országba. Az ügyben gyilkosság miatt indult vizsgált.

39 holttestet találtak egy teherautó rakterében az angiai Essex megyében. A 38 felnőtt áldozat mellett egy tinédzser is meghalt. Az autó 25 éves sofőrjét, egy észak-ír férfit letartóztattak. 

— írta meg a BBC rendőrségi tájékoztatás alapján.

Az eset Grays-ben történt, a Waterglade Ipari Parkban.

A teherautó Bulgáriából érkezett, és még 4 napja, szombaton lépett be az Egyesült Királyságba, Walesnél, Holyhead településnél, amely egy jelentős forgalmú kikötő az Ír-tengeren.

Holyhead Nagy-Britannia nyugati partvidékének egyik legforgalmasabb kompkikötője, amely elsősorban a Nagy-Britannia és Írország közötti kompforgalmat szolgálja ki.

 Az ipari park, ahol a kamiont megtalálták, a délkelet-angliai Dover kikötőjébe, illetve a Csatorna-alagút termináljához tartó kamionok pihenőhelyeként is szolgál.

Az eddigi hatósági tájékoztatások nem tértek ki arra, hogy a kamion merre tartott.

Andrew Mariner főfelügyelő szerdán sajtótájékoztatóján elmondta: a kamion szombaton lépett be Nagy-Britanniába az észak-walesi Holyhead kikötőjében, amely csaknem 500 kilométerre van attól a helytől, ahol a teherautóra szerda hajnalban rábukkantak. A rendőrség egy bejelentés alapján vonult ki Thurrock városának ipari parkjába, ahol a kamion parkolt.

A teherautó észak-írországi illetőségű sofőrjét gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

A főfelügyelő elmondta:

megkezdődött az áldozatok azonosítása, de ez várhatóan hosszú ideig eltart.

Jackie Doyle-Price, Thurrock konzervatív párti alsóházi képviselője a Twitter portálon közzétett szerdai bejegyzésében egyenes utalást tett arra, hogy embercsempészettel összefüggő bűncselekményről lehet szó. Azt írta:

az embercsempészet "elvetemült és veszélyes cselekmény".

Priti Patel brit belügyminiszter szerdai Twitter-üzenetében megdöbbenésének adott kifejezést a tragédia miatt, de alig burkoltan óvatosságra intett mindenkit az eset körülményeivel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: hagyni kell, hogy a rendőrség elvégezhesse a vizsgálatot.

Forrás: Index, 24.hu, BBC, MTI

Címlapkép (illusztráció): Pixabay cco

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eriksson
Ez egy igen érdekes történet.
Hová akarták vinni ezeket az embereket ekkora kerülővel?
Dr plágium
Gyilkosság miatt letartóztatták...Inkább tömeggyilkosság volt az!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.