A hadsereg közölte, hogy az éjjel 11 és hajnali 4 óra közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad Chile fővárosában.

Nagyjából egymillióan tüntettek – ezúttal – békésen pénteken Chile fővárosában, radikális reformokat követelve

– közölte Santiago de Chile főpolgármestere, aki egyúttal méltatta a megmozdulás békés, fegyelmezett voltát.

A tömeg hatalmas létszáma azért meglepő, mert csütörtökön csak százezren demonstráltak, ötödannyian, mint előző nap. A dél-amerikai országban egy hete tartanak a tüntetések, amelyek gyakran zavargásokba torkolltak és 19 ember halálát okozták.

A pénteki felvonuláson nem történt összecsapás.

A Sebastián Pinera elnök lemondását is követelő tömeg incidens nélkül vonult el még a kormány épülete mögött is.

A békés jelleg ellenére a hadsereg közölte, hogy az éjjel 11 és hajnali 4 óra közötti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad Chile fővárosában.

Az egy hete tartó tüntetési hullámot a metrójegy árának emelése váltotta ki. Ezt ugyan visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas árai miatt.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.