Megnyitották a látogatók előtt a focista gyerekek mentéséről ismertté vált thaiföldi barlangot.

Egy helyi gyerekfocicsapat 12 tagja és edzője azért ragadt tavaly nyáron az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszerben, mert elhagyták annak kiépített, turisták által látogatható részét – mondta Kovács Márton barlangász pénteken az M1 aktuális csatornán.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat képviseletében a szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy pénteken nyitották meg újra a látogatók előtt az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszert, ahonnan tavaly júniusban kimentették a monszun okozta hirtelen áradások miatt bent rekedt focista gyerekeket.

Kovács Márton elmondta: egy-egy thaiföldi barlang gyakran vízelvezető-rendszerként is működik, közülük soknak akár száz négyzetkilométernyi gyűjtőterülete van, ahol a monszun okozta hirtelen csapadéknövekedés könnyen vízszintemelkedéshez vezet. Tavaly a barlangban rekedt gyerekeket a járatok szisztematikus átvizsgálásával keresték a mentőalakulatok, és megtalálásuk után ugyan víz alatt, de azon az úton hozták ki őket, ahol bementek – emlékeztetett, megjegyezve, hogy ez nagyon kockázatos, de legkisebb rosszként jellemezhető megoldás volt a mentésre.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.