O'Rourke azt mondta egy iowai kampánygyűlésen, hogy nem szívesen hozta meg ezt a döntést.

Beto O'Rourke volt texasi képviselő bejelentette, hogy kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó versenyből.

Döntését azzal indokolta, hogy már nem tudja úgy lelkesíteni a támogatókat, mint a tavalyi szenátusi választáson, amikor csekély különbséggel veszített a hivatalban lévő republikánus Ted Cruzzal szemben a hagyományosan republikánus többségű déli államban.

O'Rourke azt mondta egy iowai kampánygyűlésen, hogy nem szívesen hozta meg ezt a döntést, és hogy mindennek ellenére aktívan részt vesz majd a Donald Trump elnök legyőzésére irányuló küzdelemben, noha nem beszélt arról, hogy ezt milyen formában teszi.

Kiszállt a versenyből Beto O'Rourke volt texasi képviselő

Az idén januárig kongresszusi képviselő texasi politikus számos demokrata párti támogató buzdítására indult el az elnökjelöltségért folyó küzdelemben a tavalyi szenátusi választáson elért eredménye hatására: csupán három százalékponttal maradt alul Ted Cruzzal szemben.

Három hónappal az előválasztások kezdete előtt a Demokrata Pártban három esélyes jelölt van a felmérések szerint:

Joe Biden volt alelnök,

Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és

Bernie Sanders vermonti szenátor.

A többiek esetében kérdéses, hogy van-e elegendő pénzük a kampányban maradásra.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.