A 2003 és 2010 között hivatalban volt Da Silvát tavaly börtönözték be kenőpénz elfogadásáért.

Brazíliában kiengedték a börtönből pénteken a korrupcióért elítélt Luiz Inácio Lula da Silva volt elnököt, miután egy illetékes bíró elrendelte szabadon bocsátását

– jelentették hírügynökségek.

Ennek előzménye, hogy a brazil legfelsőbb bíróság csütörtökön eltörölte az elítélt bűnözők kötelező bebörtönzését abban az esetben, ha elvesztették első fellebbezési perüket. A legfelsőbb bíróság ezzel átértelmezte a büntető-törvénykönyvet, és azáltal, hogy az elítéltek kimeríthetik minden fellebbezési lehetőségüket, mielőtt börtönbe kell vonulniuk, több tucatnyi magas rangú rabnak – köztük a baloldal volt elnökének – kedvezett.

A 2003 és 2010 között hivatalban volt Da Silvát – akit a világ inkább Lula néven ismer – tavaly börtönözték be kenőpénz elfogadásáért.

Lula ügyvédei bejelentették már csütörtökön, hogy azonnal kezdeményezik védencük szabadon bocsátását.

A volt elnököt lelkes tömeg, pártjának, a Munkáspártnak sok tagja várta a börtön előtt, Curitiba városban. Szabadon engedése azonban megdöbbentette a pénzpiacokat, és heves reakciókat váltott ki az országban a politikai spektrum egészén. Mindkét oldalon felhívások jelentek meg demonstrációkra. Félő, hogy politikai szempontból tovább polarizálódik a brazil társadalom – állapította meg a Reuters hírügynökség.

A befektetőket megijesztette annak kilátása, hogy Lula visszatér a politikába, és egyesíti az ellenzéket a piacbarát Bolsonaro-kormánnyal szemben. Mindazonáltal az elítélt elnököt a bíróság eltiltotta attól, hogy egy darabig választáson jelöltesse magát. Nyolc év és tíz hónapra börtönözték be tavaly, mert bűnösnek találták abban, hogy kenőpénzeket fogadott el ipari cégektől állami megbízásokért cserébe.

A radikálisan jobboldali Jair Bolsonarót tavaly választották meg elnöknek, amivel 14 év után véget ért a korrupciós botrányok által megtépázott Munkáspárt uralma.

Szabadon engedték a börtönből Lula da Silva volt brazil elnököt

A legfelsőbb bíróság által csütörtökön megszüntetett törvény három évig volt érvényben, és hozzájárult az ország legnagyobb korrupciós botránya – az úgynevezett autómosó ügy – kinyomozásához, amelynek végén több tucatnyi cégvezetőt és politikust börtönöztek be kenőpénz elfogadásáért. Az a szabály ugyanis, hogy a vádlottnak első fellebbezése elvesztése után azonnal börtönbe kell vonulnia, arra ösztönözte őket, hogy vádalkut kössenek az ügyészséggel. A vádalku során azonban olyan információkat kaptak az ügyészek, amelyek megkönnyítették a hatalmas korrupciós ügy felgöngyölítését. José Antonio Dias Toffoli, a legfelsőbb bíróság elnöke azt mondta csütörtökön: a bebörtönzöttek szabadon engedése nem lesz automatikus, esetről esetre döntenek róluk.

Az autómosó-ügyön dolgozó ügyészek úgy reagáltak, hogy a legfelsőbb bírósági döntés megnehezíti a munkájukat, és a bűnözők büntetlenségét segíti elő, ugyanis Brazíliában szinte határtalan a fellebbezés lehetősége. Szerintük a döntés nincs összhangban azzal a törekvéssel, hogy az ország fel akarja számolni a korrupciót.

Nicolás Maduro venezuelai elnök országa állami televíziójában üdvözölte Lula szabadon engedését az esemény élőben történő közvetítése közben.

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/EFE/Hedeson Alves

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok