Növekedett az idei harmadik negyedévben a brit gazdaság, így elkerülte a technikai recessziót a második negyedévben mért visszaesés után. A brit statisztikai hivatal (ONS) hétfőn közölt első becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal emelkedett a szeptemberrel zárult három hónapban.

A britek kezdenek hozzászokni a bizonytalansághoz

A brit GDP az idei második negyedévben 0,2 százalékkal visszaesett az első negyedévhez viszonyítva, és a brit gazdaság technikai recesszióba került volna, ha a harmadik negyedévben is negatív lett volna a növekedés.

A konszenzusos meghatározás alapján, ha két egymást követő negyedévben csökken a hazai össztermék, akkor az adott gazdaság technikai recesszióban van.

A brit statisztikai hivatal hétfői közlése szerint azonban az idei harmadik negyedévvel zárult egy évben a brit gazdaság teljesítménye így is alig 1 százalékkal nőtt, és ez 2010 első negyede óta a leglassabb éves növekedés.

A harmadik negyedévi növekedési teljesítmény elmaradt az elemzői várakozásoktól: az előrejelzések átlaga 0,4 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést valószínűsített.

Az ONS hétfői ismertetése szerint a hazai össztermék fontos összetevőin belül az export 5,2 százalékkal nőtt negyedéves összehasonlításban, a brit üzleti szektor beruházásainak értéknövekedési üteme ugyanakkor zéró volt, a bruttó állóeszköz-felhalmozás pedig 0,2 százalékkal visszaesett a harmadik negyedévben.

A beruházási aktivitás stagnálására, sőt hosszabb távú visszaesésére a londoni elemzői közösség és a Bank of England is felhívta a figyelmet a legfrissebb elemzésekben.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a múlt héten leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Nagy-Britannia "Aa2" szintű államadós-osztályzatának kilátását, és ennek indoklásában kiemelte, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) döntő, 2016 júniusában tartott népszavazás óta a brit üzleti szektor beruházásai reálértéken 1 százalékot meghaladó mértékben visszaestek, jóllehet más fejlett gazdaságokban ugyanezen időszakban nőtt a beruházások értéke.

A beruházási aktivitás annak ellenére is gyenge, hogy kedvezők a hitelkondíciók és korlátozott a kapacitástöbblet a brit gazdaságban – állt a Moody's elemzésében. A cég szerint valószínűtlen, hogy ebben gyors fordulat történik, mivel nem valószínű az sem, hogy enyhül a Brexitből eredő bizonytalanság.

A Bank of England a novemberi kamatdöntő ülés után nyilvánosságra hozott friss pénzügypolitikai jelentésében szintén kiemelte, hogy a Brexithez kötődő megnövekedett bizonytalanság továbbra is nyomást gyakorol a brit üzleti szektor beruházási aktivitására.

A brit jegybank szerint a legutóbbi kutatások arra vallanak, hogy az idei második negyedévben az üzleti beruházások szintje 11 százalékkal volt alacsonyabb annál az értéknél, amelyet a Brexitből eredő bizonytalanságok nélkül el lehetett volna érni.

A kilépésről döntő 2016-os népszavazás utáni időszakban az üzleti beruházások még növekedtek, de már akkor is sokkal lassabb ütemben, mint a referendum előtt, 2018 óta pedig szinte mindegyik negyedévben csökkent az üzleti szektor által végrehajtott beruházások értéke a brit gazdaságban – áll a Bank of England új monetáris politikai jelentésében.

Ruth Gregory, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó főközgazdásza a hétfői GDP-becslést értékelő elemzésében közölte: a ház azzal számol, hogy ha a Brexitből eredő bizonytalanság nem oldódik, a Bank of England rövid időn belül hajlamossá válhat az alapkamat csökkentésére.

A brit jegybank monetáris tanácsa a novemberi kamatdöntő ülésen nem módosította a 0,75 százalékos alapkamatot, a döntés azonban nem volt egyhangú: a kilencfős monetáris testület hét tagja szavazott a jelenlegi alapkamat fenntartására, két tag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

(Kép: MTI/AP/AFP)

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.