Nem sikerült rendet teremteni a Vosztocsnij űrrepülőtéren, ahol a többtucatnyi büntetőeljárás elindítása és a kiszabott letöltendő börtönbüntetések ellenére is százmilliós nagyságrendben folytatódik a lopás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánnyal folyatott hétfői tanácskozásán.

Putyin: szétlopják az űrrepülőteret

"Százszor is elmondtuk, hogy dolgozzanak átláthatóan, nagy pénzeket utalunk ki, és hogy ez a projekt gyakorlatilag össznemzeti jellegű. De nem, lopnak, százmilliós nagyságrendben! Már többtucatnyi bűnvádi eljárást indítottak, ítéleteket hirdettek ki, és embereket ültettek börtönbe. De nem, máig sem sikerült ott kellőképpen rendet teremteni" – mondta Putyin.

Az elnök, aki a katonai közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatban vetette fel a Vosztocsnij ügyét, a hangsúlyozta, hogy az űrközponttal kapcsolatban hasonlóan tüzetes ellenőrzését kért a főügyészségtől és a nyomozó hatóságoktól.

A TASZSZ hírügynökség háttér-összeállítása szerint a Távol-Keleten, az Amuri területen található Vosztocsnij Oroszország első, kizárólag polgári célokat szolgáló űrközpontja. A mintegy 700 négyzetkilométeren elterülő objektumnak a tervek szerint függetlenítenie kell az orosz űrprogramot a még a szovjet időkben létrehozott, kazahsztáni Bajkonurtól.

Építése 2012-ben kezdődött el, az első rakéta 2016. április 28-én startolt el Vosztocsnijról. Az orosz főállamügyészi hivatal 2014 és 2018 között több mint 17 ezer szabálysértést fedett fel. Mintegy 140 bűnvádi eljárást indítottak, és az elítéltek száma több tucatra tehető . Az okozott kér eléri a 10 milliárd rubelt (47,40 milliárd forint).

(Kép: Wikipédia)

FOrrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@durbincs: nálatok, mélymüvelésüeknél divat még a bányló?
Sámannus
Putyin egy puha pöcs ha be is ismeri. Én a következő űrhajóval elküldeném a Marsra azokat,akik meglopják az űrállomást
simmering73
Ez is valami? Nálunk a kórházakban a vécéket lopják szét. Nevet most nem említek, mert ez nem a reklám helye.
csak úgy....
@simmering73: tudom,hogy kire gondolsz! mr. shikari von gyöpre xarik
durbincs
@csak húgyös...: magát mindenki bevizelteti ?
Szeparepa2
Felnőtt egy generáció, ami úgy szocializálódott, hogy lopni kell... tehát fejlődött a "kultúra", nem a régi "ha ügyes vagy, lopsz", hanem most már kb a túlélésért muszáj lopni felfogás van ott (ami nálunk is kezd meghonosodni, amióta a szarházi hazaáruló rablógyilkos putyin seggében létezik a náci hazaáruló rablógyilkos maffiakormányunk)...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.