Többnapos rakétaháborúra készítik fel a lakosságot Izraelben, várhatóan szerdán sem nyílnak meg az iskolák az ország déli és központi részén – jelentette az izraeli média kedden.

Folytatódnak a rakétacsapások Izraelben

Reggel óta közel kétszáz rakétát lőtt izraeli területre az Iszlám Dzsihád nevű gázai iszlamista terrorszervezet, miután hajnalban az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte egyik gázai vezetőjüket, Baha Abu al-Atát.

Baha Abu al-Ata számos Izrael elleni rakétatámadásért volt felelős, többek között azért az akcióért, amelyet Asdód ellen indítottak éppen akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt Benjámin Netanjahu miniszterelnök kampánybeszédet mondott a szeptemberi választásokra készülve, és ezért üzenetét félbehagyta és egy óvóhelyre vezették.

A mostanit megelőzően utoljára 1991-ben, az Öböl-háború idején maradtak zárva az iskolák Tel-Avivban. Naftali Bennet, a kedden hivatalba lépett új védelmi miniszter a Gázai övezet határától nyolcvan kilométeres körzetet, és benne Tel-Avivot különleges körzetté nyilvánította.

Ebben a körzetben az önkormányzatok vezetőinek nagy része már bejelentette, hogy területükön várhatóan még egy napig szünetel területükön a tanítás, de szerda reggel értesítik végleges döntésükről a lakosságot.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet mindeddig nem csatlakozott az Iszlám Dzsihád rakétaháborújához. A 13-as kereskedelmi tévé értesülései szerint Egyiptom tovább folytatja közvetítő erőfeszítéseit Izrael és a gázai szervezetek között ennek megakadályozására.

A Hamász és Izrael a feszültség csökkentését próbálja elérni szemben az Iszlám Dzsiháddal, azonban ez utóbbinak sokkal korlátozottabbak a katonai lehetőségei, és a Hamász valamint Egyiptom nyomást gyakorol a szervezetre a harcok megfékezése érdekében.

Alon Ben David a 13-as tévé katonai szakértője szerint az Iszlám Dzsihádnak több ezer rakétából álló arzenálja van, melyek nagy részét még nem vetette be, és rendelkezésére állnak 12o km-es távolságra, akár Haifáig eljutó lövedékek is. Az Iszlám Dzsihád bejelentette, hogy még csak a vezetői elleni merényletekre adott válaszának elején tart, a java csak később következik.

A vaskupola nevű rakéták elleni légvédelmi rendszer kilencven százalékos sikerrel kivédte a lakott területekre irányzott gázai rakétákat. A rakétatámadások közepette zavartalanul üzemelt, és várhatóan a továbbiakban is folyamatosan fogadja és indítja a repülőgépeket a Ben Gurion nemzetközi repülőtér.

(Kép: MTI/EPA/Atef Szafadi)

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
@Mirabilis: Ez pl. Magyarországra is igaz...
Itt se a magyarok voltak őshonosok. Ahogy ez Európa ősszes országára is igaz.
Csizmás Kond
@Szeparepa2: A sémi birodalmat arabok alkották, akik be beletartoztak a palesztinok is.
Csizmás Kond
@Szeparepa2: A sémi népek a Noé fiának Sémnek a leszármazottai. Mielőtt azomban arabokról vagy zsidókról beszélnénk tudni illik, hogy Ábrahám az arabok és a zsidók atyja kb a tízedik sémi leszármazott, szóval az a kilenc Sémi utód akik Ábrahám előtt éltek és akikről ma inkább nem is beszéltek ugyanolyan sémita nép mint akiről ma beszélünk sőt sémitábbak mert a minél távolabbi leszármazottak inkább keveredettebbek.
Csizmás Kond
@Szeparepa2: ...a biblia bár mitosz de attól még törvénykönyv, és bár az is igaz, hogy az ember eredete sehol nem tisztázott ez az egy leírás amit részben és más leírások alapján azonosítani tudtak...tehát nem kell hinni benne de amíg nincs kellően megcáfolva addig ez az igaz.
Csizmás Kond
@Szeparepa2: ...logikailag minden fura amit nem értünk, márpedig az életünkben előforduló dolgok tízedés sem értjük és mégis normális dolgoknak véljük...ilye például mi magunk akik azt hisszük hogy mi vagyunk a világ ura vagy legalábbis az ember a lefelsőbb lény...holott a világmindenségben lehet hogy még penészspórák sem vagyunk...vagy ez neked nem fura ?
...és zsidó vallás...na az sem zsidó vallás mert még a zsidót meg sem teremtette az Isten és már a vallás megvolt..az előbb írtam le a sorrendet. A taoizmus szintén a vallásból kialakult nézet...és ha aszerint vesszük mi a vallással le vagyunk maradva úgy négyezer évet ahhoz viszonyítva.
...és végül ...mindenféle marhaságot nem kell megcáfolni pl a frigyládát meg a hasonlókkat mert az sosem létezett de vízözön igen és túlélő is, vagyis előtte is élt ember volt kultúrája és maradhattak meg leírt dolgok amiből összehozták a bibliát...
..ja és tudós...mit tudnak azt amit már más nem tudhatott ?
advocat
@Mirabilis: Egy a gond! Izrael majdnem 6000 éves. Egy Mózes nevű ember vezette őket arrafele.
advocat
Ez olyan Katyusa szerű valami? Majd arra jár a légierő is, és rend lesz. Mert azért erre meg van példa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.