A Fidesz európai parlamenti képviselői ellenezték azt a határozatot, amelyben az Európai Parlament elítélte a lengyel kormány egyik törvénytervezetét, amely szerint betiltanák az iskolai szexuális felvilágosító órákat, illetve büntetéssel sújtanák, ha a fiatalkorúak körében a szexet propagálják – számolt be Dobrev Klára, a DK EP-képviselője.

Öt év börtön szexuális felvilágosításért – a Fidesz támogatja

A büntetőtörvénykönyv módosítását, amit a lengyel kormánypárti sajtó „Stop Pedophilia” néven emleget, az október 13-ai választások után nyújtották be a parlamentnek, és többek között arról is rendelkezik, hogy azok a tanárok, akik megszegik a tiltást, akár öt év börtönt is kaphatnak.

„Mit gondoltok, ki volt az, aki ellenezte a határozat elfogadását? Kitaláltátok? A Fidesz képviselői nemmel szavaztak, azaz támogatták a szexuális nevelés tiltását, sőt, bűncselekménnyé nyilvánítását”

- írta Dobrev Klára.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint ezek után akár az Orbán-kormánynak is "eszébe juthat", hogy kriminalizálja a szexuális nevelést, azért a DK a többi ellenzéki párttal együtt tiltakozást fog szervezni.

A Jog és Igazságosság (PiS) EP-képviselői november 14-én határozottan cáfolták, hogy erre készülnének, Beata Mazurek, a PiS volt szóvivője manipulációnak minősítette a brüsszeli állásfoglalást, és hangsúlyozta, hogy a bírált kezdeményezés nem kormánytervezet.

Ryszard Legutko filozófiaprofesszor, az Európai Konzervatívok és Reformerek EP-frakciójának társelnöke ugyanakkor kijelentette: az állásfoglalással az Európai Unió (EU) újabb hatásköröket próbál elvenni a tagállamoktól.

"Az EU-nak semmi köze ahhoz, milyen módon tartanak egyes országokban szexuális felvilágosítást".

(Kép: MTI/EPA-PAP/Tomasz Gzell)

Forrás: hvg.hu

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
@Shikari: Látom, nagyon tájékozott vagy. Csak nem az érintettség okán ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Ezekre akkor mi vár,ha számonkérésre sor kerül? Közel egy évtizede .aszogatják a népet,eddig büntetlenül?
Eriksson
Szerintem minden nép identitásához hozzátartozik, hogy miként kezeli a saját szexuális hozzáállását.
csak úgy....
@Eriksson: még aktív korodban,úgy értem a nyugdíjazásod elött,te nem nagybani zöldségkereskedö vótá?
Eriksson
@durbincs: Nem gondolom, hogy foglalkoznom kellene vele. Bolond lukból bolond szél fúj.
csak úgy....
@Eriksson: légy óvatos @durbincs: al! hamarosan tályékoztani fog a sexuális identitásáról és akkor néked annyi! se köpni sem nyelni nem tudsz majd...
én figyelmeztettelek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.