Franciaország déli részén, Toulouse-tól északra egy kis faluban, Mirepoix-sur-Tarnban leszakadt egy híd hétfő reggel – írja a L'Express.

Leszakadt egy híd egy teherautó miatt – egy lány meghalt

Az első hírek szerint a balesetben egy 15 éves lány az életét vesztette, kilenc másik ember megsérült, többen súlyosan. A hídon több jármű tartózkodott, amikor összeomlott, köztük egy teherautó is.

Ez utóbbi azért fontos információ, mert könnyen lehet, hogy emiatt a jármű miatt történt a baleset. A függőhídra tilos 19 tonnánál nehezebb járművekkel felhajtani, és könnyen lehet, hogy a folyóba zuhant teherautó nehezebb volt, mint a megengedett maximum súly – írja az Lci.

Egyelőre nincsenek részletesebb információk, a megyei tanács a baleset után gyorsan bejelentette, hogy ki fogja vizsgálni, hogyan történhetett meg az eset.

Az érintett híd fenntartása megyei hatáskörben van, de nem szerepelt a rossz állapotban lévő, vagy különösebb figyelmet igénylő építmények listáján.

A most leszakadt hidat 1931-ben építették, 155 méter hosszú és 6,5 méter széles volt – írja a BFMTV. Utoljára 2003-ban esett át felújításon, 2017-ben pedig részletes ellenőrzésen, ennek során azt állapították meg, hogy a híd jó állapotban van, a normális mértéknél nagyobb amortizálódás nem tapasztalható rajta.

Forrás: Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
a zorbán illiberális kamudemokrácijája leszaggatta ezt is.
Rockxy
meddighaggyuk még, hogy az egész európát tönkretegye ez a agyalágyult zorbán?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.