A lengyelekkel együtt a magyar kormány sem értett egyet a finn uniós elnökség konklúzióival, Varga Judit már reggel kritizálta a jogállamisági mechanizmust.

EU: fontos beszélni a jogállamról – Fidesz: nem fontos

Magyarország és Lengyelország ellenállása miatt nem tudtak közös nyilatkozatot kiadni a jogállamisági párbeszédről az Európai Unió szakminiszterei.

Az Általános Ügyek Tanácsa (mely a tagországok uniós minisztereit foglalja magában) kedden tartotta ülését, melyen az úgynevezett éves jogállamisági párbeszédről is elkészítette volna a következtetéseit. A finn elnökség – a tagállamok megkérdezésével – már hónapok óta azon dolgozott, hogy elkészítsen egy szöveget, mely az eredményeket foglalja össze. A 2014-ben elindított jogállamisági párbeszéd lényege, hogy elérje: a tagállamok betartsák az Európai Unió alapszerződéseiben foglaltakat.

A következtetéseket a tervek szerint kedden el is fogadták volna, csakhogy parázs vita alakult ki, végül a budapesti és a varsói kormány nem támogatta. A Tanács így hivatalosan csak úgy adhatta ki a szöveget, hogy azzal nem mindenki értett egyet, de 26 tagállam támogatta.

A kiadott szöveg szerint a 26 tagállam meg is egyezett abban, hogy a párbeszéd kifejezetten hasznos eszköz, sőt tovább is kell erősíteni. Egyetértettek azzal a felvetéssel is, hogy az Európai Bizottság készítsen éves jelentést az egyes tagállamok jogállamisági helyzetéről.

Tytti Tuppurainen, a soros EU-elnökséget betöltő Finnország EU-ügyi minisztere sajtótájékoztatóján elismerte, hogy pont az Európai Bizottság szerepe okozta a legnagyobb vitát, vagyis az, hogyan használják fel a jelentésüket a jogállamiság betartása érdekében.

A politikus nem akarta megnevezni a két renitens országot, de mind a Bloomberg, mind pedig az EUobserver a magyarokat és a lengyeleket nevezte meg.

Ezt erősíti meg is, hogy Varga Judit magyar igazságügyi miniszter véleménycikket jelentetett meg az Euronews oldalán, melyben visszautasította nemcsak a jogállamisági mechanizmust, hanem azt a tervezetet is, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az uniós támogatások összegét.

A legtöbb javaslat olyan irányba mutat, melynek eredményeként a bizalom helyébe intézményesített bizalmatlanság lép, az alkotmányos párbeszédet az egyoldalú betagozódás elvárása váltja fel, a kohéziót pedig tovább gyengíti az újabb és újabb megosztottság

– írta Varga Judit.

(Kép: MTI/Balogh Zoltán)

Forrás: hvg.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@Rockxy: Nem kötelező EU-s pénzekért kuncsorogni...
RonaGyuri
@Rockxy: az az igazság hogy a franciák, különösen a balosok midig megéréssel közeledtek a keleti komcsik sújtotta országokhoz, figyelmen kívül hagyva pl., hogy nálunk lényegében a hatalmukat átmentett MSZMP-káderok uralkodnak! =))
solidedge
Ha Magyarországon jogállam van miért ne hagyná a Fidesz hogy beszéljenek róla.
justhpeter
Előbb-utóbb a perifériára fogunk szorulni. A lengyelekkel vagy nélkülük. sz mindegy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.