Nem hosszabbította meg az illetékes londoni közlekedési hatóság az Uber hétfőn lejárt taxiszolgáltatási engedélyét.

Über szívás: nem dolgozhat Londonban az Uber

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) hétfőn közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek.

A vállalat 21 napon belül fellebbezhet, és annak elbírálásáig folytathatja londoni működését.

A TfL 2017 szeptemberében is elutasította az Uber londoni működési engedélyének megújítását, akkor is azon a címen, hogy a cég – amely 2012 óta van jelen Londonban – nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait.

A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága azonban a vállalat fellebbezését elbírálva tavaly nyáron úgy döntött, hogy az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban.

Az engedély azonban a cég által kért öt év helyett csak 15 havi próbaidőre szólt, azzal a kikötéssel, hogy ennek lejártával a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.

A próbaidős engedély szeptemberben lejárt, de akkor a cég még kapott két hónapra szóló hosszabbítást.

A TfL azonban hétfőn közölte: jóllehet az Uber a két évvel ezelőtti állapothoz képest számos javítást hajtott végre, továbbra is rengeteg olyan jelenség tapasztalható működésében, amely közvetlenül veszélyezteti az utasok biztonságát.

A városházi közlekedésszervező cég a kirívó esetek között említette, hogy csak 2018 vége és 2019 eleje között, egy kéthónapos ellenőrzési időszakban a cég 14 ezer esetben végzett utasszállítást olyan sofőrökkel, akik csalárd módon szerzett engedéllyel – rendszerint más gépkocsivezetők nyilvántartásába feltöltött fotókkal – vezettek.

Sadiq Khan londoni polgármester a TfL döntéséhez fűzött hétfői közleményében leszögezte: tudja, hogy a végzés nem lesz népszerű az Ubert rendszeresen használó londoniak körében, de a londoni önkormányzat számára éppen az ő biztonságuk garantálása a legfontosabb döntési tényező.

Khan szerint az a tény, hogy egy rövid ellenőrzési időszakban 14 ezer olyan utasszállítást tártak fel, amelyeket csaló sofőrök végeztek, felveti például annak a kockázatát, hogy ezekben az esetekben az utasok jogosítvány nélküli, vagy felfüggesztett engedélyű gépkocsivezetők autójába ülhettek be.

A londoni polgármester szerint a TfL az Uber működésében olyan hiányosságok egész sorát tárta fel, amelyek közvetlenül veszélyeztették az utasok biztonságát.

Hétfői közleményében az Uber "rendkívülinek és elhibázottnak" nevezte a londoni működési engedély meghosszabbításának elutasításáról hozott városházi döntést.

Jamie Heywood, az Uber észak- és kelet-európai regionális igazgatója szerint a cég az elmúlt két hónapban valamennyi londoni gépkocsivezetőjének tevékenységét hivatalosan átvilágíttatta és egyéb minőségjavító intézkedéseket is végrehajtott.

Heywood közölte, hogy a vállalat fellebbezést nyújt be a szolgáltatási engedély meghosszabbításának elutasítása ellen.

Az Uber Londonon kívül gyakorlatilag az összes többi brit nagyvárosban – köztük Manchesterben, Liverpoolban, Birminghamben, Edinburghban és Glasgow-ban – jelen van, de a mostani vita csak londoni működését érinti.

A cégnek 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.

(Kép: Flickr)

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.