Budapestnél pattog a labda, a Fidesznek még van lehetősége arra, hogy tisztázza magát, és végül bennmaradhasson az Európai Néppártban – nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője az Azonnali.hu tudósítójának Strasbourgban kedden.

Az EPP frakcióvezetője szerint pártcsaládja kész a párbeszédre a Fidesszel, az pedig ha akarja, még mindig tisztázhatja magát, habár

a CEU ügyében még mindig nem kaptak világos válaszokat.

Hozzátette: ahogy azt Donald Tusk már Zágrábban is leszögezte, a néppárti három bölcs január végéig elkészíti a Fideszről szóló jelentését, ők vizsgálják meg ugyanis részletesebben a párt helyzetét az EPP-n belül.

Már az egész folyamat utolsó hónapjaiban vagyunk, azután pedig döntünk

– fogalmazott.

A Néppárt a múlt héten választotta meg elnökének Donald Tuskot, az Európai Tanács korábbi elnökét és volt lengyel kormányfőt. A zágrábi kongresszuson mondott beszédét Tusk minden néppárti politikusnak címezte, de elég egyértelmű üzenetet hordozott a magyar kormány számára is:

a rend és biztonság nem zárják ki a polgári szabadságjogok, a jogállamiság, a közéleti tisztesség biztosítását, aki pedig ezt képtelen elfogadni, „az de facto kizárja magát a családunkból”.

Az Azonnalinak múlt héten Zágrábban több magas rangú néppárti tisztségviselő is beszélt arról névtelenül, hogy "a Fidesz teljesen elszigetelte magát a pártcsaládban, befolyása a nullával egyenlő, és ha Orbánék el is mentek volna a zágrábi kongresszusra, akkor is legfeljebb a sarokban ücsörögtek volna" – írja a lap.

Forrás: Azonnali.hu, Index

Címlapkép: MTI/Szecsődi Balázs

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Már rég ki kellett volna b@szni ezeket a szutykokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Nagyon érdekelne, hogy mit szól az EPP "három bölcse",és Weber a lex gotarhoz, és a lex 1%-os párthoz. Úgy látják-e, hogy Magyarországon még mindig demokrácia és jogállam van- és csak a CEU-problémára nem adott még orbán magyarázatot/választ.
kereső
@Shikari:" Nincs nekünk ilyenekre szükségünk. Kalap szar libsi csürhe.". csak a befizetett adójukra , meg a nyugdijasaiktól elopott pénzre van szükségetek, hogy itt gyalázkodhassatok. A saját pénzükön gyalázzátok a libsyket, és kitagadjátok őket a "nemzethyből'.Szarházi, jobb lenne ha hazatakarodnál-és ott védenéd a "demokráciát". Bozgor.
kereső
@Shikari: legalább helyesen ird már! Lybsik- sőt fokozhatjuk is , lybbssykH, hogy jobban megfeleljen a nemzethynek.A 'mimagyarok" meg már csak szitokszó a normálisak körében.
fahrenheit451
kis buzi bajor, inkább meg se szólaltál volna.
Lahat, hogy elmegyek bajorországba, és pofánbaszlak, te kis béna köpasz semmirevaló csíra.
Még nem döntöttem el.
Te eldöntöttél bármit is valaha is, béna fasisztoid bajor geci!?
Szerintem sem.
Mész a levesbe te is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.