Az Európai Parlament azonnali látogatás keretében újabb vizsgálatot kezdeményez a jogállamiság máltai helyzetének feltérképezése céljából, Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásával összefüggésben – közölte Sven Giegold német zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő Strasbourgban csütörtökön.

Bedönti a kormányt az oknyomozó újságíró meggyilkolása

Joseph Muscat máltai miniszterelnök kabinetfőnöke, Keith Schembri keddi távozása után Konrad Mizzi máltai turisztikai miniszter is bejelentette lemondását a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró 2017-es meggyilkolásával kapcsolatban egyre terebélyesedő botrány miatt. Keith Schembrit a rendőrség még aznap kihallgatta, majd őrizetbe vette. Christian Cardona gazdasági miniszter azt közölte, hogy felfüggeszti kormányzati tevékenységét.

Sven Giegold elmondta, a szigetország igazságszolgáltatása függetlenségét érintő aggodalmak miatt az uniós parlamenti vizsgálóbizottság célja, hogy a máltai miniszterelnökhöz fűződő minden lehetséges kapcsolatot feltérképezzen, aki hosszú ideig védelmet nyújtott az érintett három miniszternek.

Az Európai Parlament egy évvel ezelőtt már vizsgálódott Máltán az újságírónő meggyilkolásával összefüggésben. A misszió jelentéstevői akkor erősen bírálták a máltai rendőrség és igazságszolgáltatás hiányosságait. Úgy ítélték meg, hogy az igazságszolgáltatás máltai helyzete komoly aggodalomra ad okot az Európai Unió számára.

Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több, magas pozícióban lévő politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Autójába rejtett pokolgép végzett vele 2017 októberében. Halála előtt nem sokkal nagy mennyiségű adat került a birtokába egy olyan erőmű-beruházással kapcsolatban, amelyben a múlt héten elfogott Yorgen Fenech üzletember is érdekeltséggel bír. Az újságíró halála után kiszivárgott e-mailek arról tanúskodtak, hogy Fenech egyik vállalata pénzeket utalt át Schembrinek, és Konrad Mizzi miniszternek. Mizzi és Schembri egyaránt tagadják, hogy bűncselekményt követtek el.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...és ismételten nyelvvizsga...mert amint látszik tudhat bárki bármilyen nyelvab de az volna az üdvös ha azt tudná tökéletesen és hiba nélkül használni amelyen kommunikál.
Jozefina
Akik bűnösek lehetnek ebben az ügyben sok-sok pénzzel rendelkeznek. És számos esetben ezzel mindent el tudnak tussolni, amíg nem jön ismét valaki, aki kideríti majd az igazságot!!!
Csizmás Kond
...és szerintem az újságírónő meggyilkolása csak ürügy a zunió azon törekvéseiért, hogy mált egy kötelezően befogadó migráncsközpont legyen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.