December elsejétől már tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Szerbiában a nemi erőszakot elkövetőket, valamint a gyermekgyilkosokat, illetve a várandós nők és a magatehetetlenek gyilkosait.

Mától örök életükre rács mögé dughatják a bűnösöket

A szerb parlament májusban fogadta el a büntető törvénykönyv (Btk.) erre vonatkozó módosítását.

Ezzel egyúttal megszűnt a korábbi, 40 évig terjedő börtönbüntetés, már életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújthatók a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok végrehajtói, a kiskorúak megrontói, a legmagasabb állami méltóságok gyilkosai, az alkotmányos rend és Szerbia biztonsága ellen súlyosan vétők, valamint a népirtásra, emberiesség elleni bűncselekményekre, háborús bűnökre vagy terrorista cselekményekre szövetkezők.

A törvénymódosítás szerint az elítéltek ezentúl legalább 27 letöltött év után lesznek feltételesen szabad lábra helyezhetők, kivéve a gyermekek, várandósok és magatehetetlenek gyilkosai, esetükben nem lesz mód a feltételes szabadon bocsátásra.

A javaslat civil kezdeményezésre készült el. A tizenhat éves Tijana Juricot 2014-ben elrabolták és meggyilkolták. Gyilkosát 40 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A kislány édesapja azt mondta, elégedett a büntetéssel, később mégis petíciót indított az életfogytig tartó börtönbüntetés bevezetésére, amelyet több mint 160 ezren írtak alá, így a javaslat a parlament elé került. A büntető törvénykönyv módosítása azonban csak a hatályba lépés után elítéltekre vonatkozik, így Tijana Juric gyilkosa büntetése kétharmadának letöltését követően kérheti feltételes szabadon bocsátását.

(Kép: Flickr)

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Itt meg gyilkosságért 15 éveket ülnek vagy annyit sem!Az ukrán hajókapitánynak 9 évet akarnak adni több mint 30 embert ölt meg a felelőtlensége miatt!Minimum 9 x életfogytiglanra kellene ítélni!De a cigányok (cigány bűnözés) ami ugye Magyarországon nincs nem volt és nem is lesz azok is megússzák pár év letöltendővel, ha megölnek egy idős magatehetetlen asszonyt embert!Nincs rendben a magyar jogrendszer és míg ez a cigány tolvaj lesz a hatalmon nem is fognak semmit változtatni!
Csizmás Kond
...s a zunió pedig milliókkal töni a gyilkosokat mert elviselhetetlen a bezártság ahol nem gyilkolászhat...
Lepényleső
Ezek a bűnözők azonban többnyire betegek,időben más megoldás? Ne úgy mint nálunk,hogy a rendőrség csak
akkor jelenik meg ha vér folyik? Hónapokkal,évekkel előbbi jelzésekre semmi sem történik,várják amíg az egyik
vérzik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.