A román hadsereg és belügyminisztérium csaknem négyezer fegyveresének és 21 NATO-tagállam díszegységeinek részvételével nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték vasárnap Bukarestben a Román Királyság és Erdély egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 101. évfordulóját, Románia nemzeti ünnepét.

Díszszemlével ünneplik Erdély és a román királyság egyesülését

A díszszemlét Klaus Iohannis államfő, a román állami intézmények vezetői jelenlétében a bukaresti – 1922-ben emelt, a román hadsereg első világháborús véráldozata és katonai sikerei előtt tisztelgő – diadalívnél rendezték meg.

A nemzeti ünnepen immár hagyománnyá vált katonai parádé alkalmával az emlékműnél összesereglett több ezer érdeklődő és a televíziós közvetítésnek köszönhetően az ország lakossága is láthatja azt a haditechnikát, amelyre Románia a GDP védelmi kiadásokra fordított két százalékát költi, vagyis évi mintegy hárommilliárd eurót.

Az ünnepséget nyitó légi parádén először láthatták a bukarestiek a román légierő – Portugáliától másodkézből beszerzett, felújított – F-16-os harci repülőgépeit, amelyek a tavalyi centenáriumi ünnepen nem tudtak részt venni, mert az állomáshelyükként szolgáló repülőtér kifutópályájának eljegesedése miatt nem tudtak felszállni.

A díszszemlén egyebek mellett a Romániában létesült nemzetközi NATO-dandár Piranha-3 típusú, nyolckerék-meghajtású páncélozott csapatszállító járművei, a Craiován állomásozó lengyel Rosomak-páncélosok, valamint a légelhárítás Gepard-ütegei vonultak fel, és bemutatták a légi járőrözés támogatására idén beszerzett TPS 77-es háromdimenziós mobil radarkészüléket.

A belügyminisztérium egyebek mellett a közlekedésrendészet, a csendőrség, a tűzoltóság és a határrendészet járműveivel, speciális felszereléseivel, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a terrorelhárító egységeivel vonult fel.

Az utóbbi évektől eltérően a nemzeti ünnepen megrendezett katonai parádét már nem árnyékolta be az a politikai feszültség, amely korábban a jobboldali elnök és a baloldali kormány között feszült. Mivel Bukarestben néhány hete a nemrég újraválasztott Klaus Iohannis államfő pártja, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) alakított kormányt, immár nem merült fel, hogy az ünnepségre ne kapnának meghívót a kormány vagy a törvényhozás vezetőinek büntető eljárás alatt álló tagjai, vagy hogy a kormánypárti vezetők nem a díszemelvényen, hanem híveik gyűrűjében, a nézők között vennének részt a katonai parádén.

Románia 1990-ben tette meg nemzeti ünnepévé december elsejét: 1918-ban ezen a napon rendezték meg Gyulafehérváron azt a román nemzetgyűlést, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Bár három héttel később, 1918. december 22-én a Kolozsváron megrendezett magyar népgyűlés résztvevői megkérdőjelezték az akkor még csak hárommilliós erdélyi és bánsági románság jogát ahhoz, hogy hétmillió lakos nevében eldöntsék 26 magyarországi vármegye Romániához csatolását, és – szintén a wilsoni önrendelkezésre hivatkozva – kinyilvánították, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni, a román katonai ellenőrzés alá került és az antanthatalmak által Romániának ígért Erdély elcsatolását már nem sikerült megakadályozniuk.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
...heppeningek és lázítások ezt, a szintén évente és állandóan Erdélybe helyezhető harcifelvonulásokat a románok megtennék viszontválasznak.
Csizmás Kond
Mindenki azt ünnepli amit akar...viszony nem értem, hogy a NATO mi a picsát ünnepel ott ?
wpym
@Csizmás Kond: Azt en sem. Ezt pedig le kellene forditani a kornyezo orszagok nyelvere, tobbek kozott romanra is:

www.youtube.com/watch?v=kiHUIIsjZNU
Nyírfa
Hatalmas pofon ez a magyaroknak: minden NATO-tagállam ott parádézott. Tesznek Orbán fejére.
Lepényleső
Most hallom először,hogy a megszállást egyesülésnek nevezik. Remélhető,hogy minden olyan állam ami magyar
területet bitorol,annak sorsára jut?
advocat
@Lepényleső: És mit szóljanak akiktől "megvettük" at országot. Mert végül is mi is migráncsok vagyunk. De Elszász-Lotharingia, Hansa városok, Königsberg, stb. és hasonlók nem ebben gondolkodnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.