Jimmy Carter az elmúlt években számos egészségügyi gonddal küszködött.

Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt – jelentette be hétfő esti közleményében az atlantai székhelyű Carter Központ.

A közlemény szerint

a 95 esztendős politikus húgyúti fertőzéssel került kórházba, de már jól érzi magát, sőt, hamarosan haza is térhet.

Az Egyesült Államok 39. elnökét, aki 1977 és 1981 között irányította az amerikai politikát, alig egy héttel ezelőtt bocsátották haza a kórházból, miután agyi hematómákkal, vérömlenyekkel kellett műteni egy korábbi esés következményeként. Az esés miatt előzőleg medencecsonttöréssel is meg kellett őt operálni.

Ismét kórházba szállították a korábbi amerikai elnököt

Jimmy Carter az elmúlt években számos egészségügyi gonddal küszködött. 2015-ben bőrrák áttétjeként kialakult rosszindulatú agydaganatot állapítottak meg nála, de a legújabb immunterápiás gyógyszernek köszönhetően rendbe jött. Az idén kétszer is elesett, mindkét alkalommal kórházi kezelésre szorult.

Mindazonáltal az idős politikus aktív: például rendszeresen tart vasárnapi Biblia-órákat szülővárosa, Plains baptista templomában, valamint részt vesz a Habitat for Humanity nevű, a lakhatási szegénység enyhítését segítő civil szervezet munkájában.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Szegény öreg. lehet hogy már itt az idő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.