Az Egyesült Államok az elmúlt 25 év legnagyobb hadgyakorlatára készül Európában – jelentette be washingtoni sajtókonferenciáján Christopher Cavoli altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi haderejének parancsnoka.

Ellenségnek nevezte Oroszországot az amerikai hadsereg egyik parancsnoka
Fotó: Youtube

Az altábornagy a védelmi minisztériumban tartott sajtóértekezleten közölte: a hadgyakorlatot jövőre rendezik, és erre az alkalomra Washington a már Európában lévő szárazföldi haderejét további 20 ezer katonával erősíti meg.

Mint Cavoli fogalmazott,

a hadgyakorlat célja "a NATO katonai erejének demonstrálása" az olyan ellenség számára, mint Oroszország.

Az altábornagy arról tájékoztatott, hogy a mintegy 37 ezer katonát mozgósító hadgyakorlatot tíz európai ország részvételével jövő májusban és júniusban rendezik meg. Az első katonai szállítmányok az Egyesült Államokból februárban indulnak. Az amerikai légierő és haditengerészet tagjai európai támaszpontokra és kikötőkbe, köztük a franciaországi La Rochelle kikötőjébe érkeznek majd. A hadgyakorlat keretében például litvániai ejtőernyős gyakorlatot és lengyelországi folyóátkelést is rendeznek majd. Lesz koordinációs hadgyakorlat is, amelyet németországi parancsnokságról vezényelnek.

Christopher Cavoli hangsúlyozta:

a Krím-félsziget orosz bekebelezése 2014-ben "felborította" a stratégiai egyensúlyt és "mindent megváltoztatott".

A sajtótájékoztató után kiadott közleményében a Pentagon leszögezte: amerikai részről a hadgyakorlat célja annak demonstrálása, hogy Washington kész jelentős amerikai haderő gyors bevetésére a NATO támogatására "bármilyen válság esetén".

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fahrenheit451
Túl sok az ember (így is úgy is), háborúba kell menni. /Sergey Leonidov Petrov Petrovics/

www.youtube.com/watch?v=kFr8SdOS5ic
Rockxy
mintha passzolna.

"A paranoid személyiségzavar (Paranoid personality disorder) olyan betegség, amely a nemzetközi betegségosztályozások szerint leginkább túlhajtott gyanakvásossággal és azzal a folyamatos tendenciával jellemezhető, hogy az egyén a környezetében lévő személyek cselekedeteit és szándékait, folyamatosan rosszindulatúnak, fenyegetőnek és ármányosnak véli/értékeli. A különféle személyiségzavarok között a súlyos személyiségzavarok közé tartozó karakterzavar."
jesz
a NATO alkalmatlan még ökölrázásra is...most került nyílvánosságra, hogy az afganiszáni hadművelet tiszta bukás az USA-nak..viszont a korrupció köszöni jól van.
Nos ez a rémült faszi a pult mögött jobban tenné, ha nem az európai hadgyakorlaton rugózna, hanem azon, hogy lehet Afganiszánt futva elhagyni.
Bár egyesek szerint a határőrizet, valamint az illegális migráció belső ügy, nem ártana, ha a NATO a déli határoknál táborozó vandálokat zavarná szerte szét..csakhát...azért nem teszik, mert arra is alkalmatlanok...
...mint ahogy a holland kéksisakosok már bizonyították.
sokanvagyunk
Van ennek a militaristának főnöke? - mert az demonstrálhatna rajta ezt-azt...
Csizmás Kond
Amerikának a háború üzlet. A nató neki nem védelmi célt szolgál hanem üzleti lehetőséget, viszont európának a nyomort hozza.
sokanvagyunk
A történelem megtaníthatta volna őt is, idővel a legnagyobb ellenségekből válnak a legjobb (?) szövetségesek - és ezt nem egy katona fog eldönteni, ő oda megy ahova éppen küldik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.