Lövöldözés tört ki kedden este a New York városához közeli Jersey Cityben, hatan meghaltak és többen megsebesültek.

A lövöldözés Jersey City temetőjében kezdődött, ahol a rendőrök gyanúsnak találtak két férfit és igazoltatták őket. A férfiak fegyvert rántottak, az egyik rendőrt agyonlőtték, a másikat megsebesítették, majd elmenekültek. Később egy boltban barikádozták el magukat.

Több mint egyórás tűzharc kezdődött, amelynek végeztével a rendőrök öt holttestet találtak a boltban, köztük volt a két feltételezett temetői rendőrgyilkos is.

A környéket, ahol több iskola is található, átmenetileg lezárták.

Michael Kelly, Jersey City rendőrfőnöke kedden este erősítette meg, hogy

nincs terrorizmusra utaló jel.

Elmondta, hogy a tűzharcban két másik rendőrt is meglőttek, de ők szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedtek. A rendőrség megkezdte a nyomozást, részben az elkövetők személyének és hátterének, részben pedig lehetséges indítékaiknak a feltárására. A nyomozásba a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott.

Hatan meghaltak egy lövöldözésben

A meggyilkolt rendőrről a város polgármestere, Steven Fulop is megemlékezett. A Twitteren azt írta: a 40 éves Joseph Seals

nagyszerű rendőr és öt gyermeket nevelő nagyszerű apa volt.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.