A tavalyinál biztonságosabb évet zárhat a légiközlekedés, a balesetek és az áldozatok száma is jelentős csökkenést mutat – közölte Gilberto Lopez Meyer, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) alelnöke a szervezet Genfben tartott konferenciáján.

Csökkent a légibalesetek száma
Fotó: MTI/Kovács Tamás

December 15-ig az előzetes adatok szerint 23 baleset történt, ebből hat volt halálos, ezekben 226 ember vesztette életét. Ezzel szemben tavaly a teljes évben 11 halálos balesetben 523-an haltak meg. Az alelnök szerint, ha az adatok nem romlanak tovább, akkor 2019 a 2017-es rekord évnél is biztonságosabbnak bizonyulhat.

Akkor az egymillió járatra vetített esetszám 1,06 volt, december 15-ig 0,91 baleset jutott ezer járatra. A világ régiói közül az Egyesült Államokban (1,1) és Afrikában (4,4) növekedett a balesetek száma. Nick Careen, a IATA biztonságért felelős vezetője azt emelte ki, hogy egyre nagyobb kockázatot jelentenek a lítiumos akkumulátorok a légiközlekedésre, mert sok gyártó és szállító nem veszi figyelembe a szállításra vonatkozó szabályokat. Ezek kimondják, hogy akkumulátort személyszállító gépen, a rakodótérben tilos szállítani, mert ezek az eszközök tűzveszélyesek.

Hangsúlyozta, hogy a IATA új jelzőrendszert vezetett be, amelyen keresztül jelenteni lehet a szabályszegést, de a kormányoknak is lépniük kell, fel kell hívniuk a figyelmet a szabályok betartására, a hatóságoknak pedig minden esetben eljárást kell indítaniuk a szabályszegők ellen.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fox W Mulder
Fontos az hogy a légitársaságok egy olyan szolgáltatást nyújtsanak anyagi ellenszolgáltatásért cserébe hogy a lehető legrövidebb idő alatt eljutatsanak A- ból B-be ezen az óóóóbjektumon az aluminium gépezeteikkel ,ne pedig azt hogy félelmetes gyorsasággal átjuttatnak a másvilágra akaratod ellenére ,idő előtt . Aki egyet ért irjon ide egy nagy E betűt !!!
E

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.