Nulla az esélye annak, hogy Donald Trump amerikai elnököt elmozdítják a hatalomból – jelentette ki Mitch McConnell, az amerikai szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője a Fox televíziónak adott interjújában csütörtökön este.

 McConnell: "zéró esélye van" Donald Trump elmozdításának a hatalomból

A kentuckyi republikánus politikus szerint még az is meglehet, hogy néhány demokrata párti törvényhozó is a republikánusokkal együtt szavaz majd.

"A képviselőházban előterjesztett ügy átkozottul gyönge lábakon áll. Mindannyian tudjuk, hogyan fog végződni. Esély sincs rá, hogy az elnököt elmozdítsák a hivatalából" – nyilatkozta McConnell. Hangsúlyozta: amikor majd a képviselőház megszavazza az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásának (impeachment) megindítását, akkor a szenátus nem tehet mást, mint hogy a törvényeknek megfelelően lefolytatja a felsőházi tárgyalást. A politikus nem kívánta előzetesen kommentálni a szenátusi eljárás részleteit, s arról sem akart nyilatkozni, hogy vajon beidézik-e majd tanúként Joe Biden volt alelnököt és a demokraták egyik jelenlegi elnökjelölt-aspiránsát, vagy Adam Schiff, demokrata párti képviselőt, aki a hírszerzési bizottság vezetőjeként folytatta a képviselőházi bizottsági meghallgatások egy részét.

McConnell esti interjúja közben a képviselőház igazságügyi bizottságában már csütörtök reggel óta folyt a heves vita a Trump elleni két vád megszövegezéséről. Elemzők szerint a republikánus törvényhozók különösen harciasak voltak. Matt Gaetz floridai republikánus képviselő például felhánytorgatta, hogy az igazságügyi bizottság vezetője, a demokrata párti Jerrold Nadler nem eskette fel a behívott tanúkat, és hogy olyanokat hívott be, akik korábban jelentős pénzügyi adományokkal segítették a Demokrata Pártot. Gaetz egyébként azt is hangsúlyozta, hogy az eljárás "fő témája" szerinte nem is Donald Trump telefonbeszélgetése Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hanem Joe Biden fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügye.

A Fox televízió közben csütörtökön este többször is bemutatta azt a felvételt, amelyet virginiai demokrata párti helyi politikusok és híveik egyik gyűlésén készítettek, majd eljuttattak a televízióhoz. A felvételen jól hallható, hogy a demokraták kiabálásig menő vitát folytatnak egymással, s az egyik nő azt mondja: "az egész impeachment-eljárás hazugságokra épül, nem szabad megszavazni".

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Az a sok "haladói erőfeszítés" meg kárba vész?
jesz
(csak zárójelben: Trump már akkor is Év embere volt, , amikor itt még nem is hallottunk róla..)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.