Klaus Johannis államfő az egységes Európai Unió híve, ezért nem kér Orbán Viktor „Új Közép-Európájából“, amiről a magyar miniszterelnök a hétvégén Temesváron elmélkedett. Orbán szombaton a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten elmélkedett.

Páros lábbal szállt bele a román államfő Orbán Viktorba

Akkor Orbán azt mondta, hogy Közép-Európa a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térsége legyen, ahol a városokat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkások, és ahol az okoz majd fejtörést, mit kezdjenek a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal.

És ez a célt „a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül“.

A román elnök a Contorceni Palotában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte, Orbán csak „új törésvonalat“ akar nyitni az Unióban, és ő soha részt venni „az EU-n belüli rész-entitások“ létrehozásában:

Én az Európai Unióért szállok síkra, nem más entitásért, amelyet kisebb léptékben és közelebb hoznánk létre. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban, ellenkezőleg: mindannyiunknak azon kellene lehetőségeinkhez mérten dolgoznunk, hogy eltüntessük a létező törésvonalakat.

Johannis leszögezte: Továbbra is elkötelezett híve lesz a történelmi gyökerű, Kelet és Nyugat között továbbra is létező, az egykori vasfüggöny nyomvonalán húzódó törésvonal felszámolásának. Úgy vélekedett, hogy enyhébb mértékben ugyan, de különböző álláspontok figyelhetők meg az EU-ban Észak és Dél között, és szerinte ez ellen is tenni kell.

A román államfő valószínűleg azért gyanít valamiféle megosztó szándékot Orbán szavai mögött, mivel a magyar kormány a Visegrádi Négyek együttműködését is előszeretettel tünteti fel egyfajta Brüsszellel szembeni identitásharcként, miközben valójában a négy állam az uniós döntéshozatalban nem igazán működik egységes entitásként.

Forrás: Index

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Ez a nagydarab ember még nőtt is a szememben... Teljesen helyénvaló a gondolkodása és jól tette, hogy kimondta miheztartás végett.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
mi ebben a beleszállás, napláne páros lábbal? csak elmondta a nyilvánvalót! =))
tudode
Úgy tűnik kezdenek rájönni több országban arra, hogy van a hapci marciban egy, két vonó, mert amerre jár szeret rendezkedni a futódombja, és a csónakázó tava mellé
.
---Magyarországtól féltik a koperi kikötőt
.
hajozas.hu/magazin/kulfold/vasuti-fejlesztes-tolunk-feltik-a-koperi-kikotot/
.
Oszt' mégis lett nekije kikötője
.
---- Szijjártó megpróbálta megindokolni a trieszti kikötővásárlást
.
444.hu/2019/07/26/ugy-megindokolta-szijjarto-a-trieszti-kikotovasarast-hogy-beismerte-ertelmetlen-a-belgrad-budapest-vasut
.
Pedig általában lakva ismerszik mög az embör!!!
colibri
Ez a nagydarab ember még nőtt is a szememben... Teljesen helyénvaló a gondolkodása és jól tette, hogy kimondta miheztartás végett.
F_Viktor
S hasonló véleményen vannak a szlovákok és csehek is.
human
@Rockxy: Láttál már kung-fu filmet? Hidd, el. Hatásos az a páros lábbal rúgás.
Balo
Johannis a Merkel segget fogja nyalni,amig csak lehet,hatha meg kapni fog egy uj elismerest.
teuton
@Rockxy: Na akkor azt ajanlom neked, nezz kick-boxot vagy kung fut. Akibe paros labbal beleszallnak, az esik hamyatt, de nagyon!
nevemnick
@Balo: ezért nem ostoba, ellenkezőleg a köpcössel, aki kivezetné a többség akarata ellenére az országot Unióból.
bencemacska
Még Temesváron kellett volna seggbe rúgni a kipcsákot, hogy Moszkváig le se szálljon!
verőce21
A miniszterelnök szavai inkább arra utaltak, hogy a BRICS- ben látjuk inkább Mo. gazdasági jövőjét.
A nyugattól elforduló robosztus erejű országok tengelyében. Amely a Amerika- és Európa-ellenes országok összefogása. (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika)
Magyarországnak gazdasági kapcsolatokban ott a helye. Az ő védőhálójukkal körülfogva, és nem a hanyatló, spekuláns, munka nélkül vagyonokra vágyó, ész nélkül mindent felélő, elfogyasztó, herdáló, elkorcsosult nyugati világban.

Földrajzi értelemben viszont, Magyarország mindig is, csak egy Észak-Balkáni állam lesz.
SystemError
@verőce21: Ebbe csúnyán és végleg bele fogtok most bukni... Ez kapálódzás már, de rá fognak dőlni Viktorra a csontvázak már jóval előbb, mint egyáltalán megpróbálhatnátok erre a hazaárulásra manipulálni az országot. Ez amúgy sem menne... Viktor ennél azért jóval racionálisabban szokta felmérni a lehetőséget. Ezt te is tudod szerintem...tapasztalt róka te vagy már...:) Sok szart lenyomtál már az emberek torkán, de szerintem ezt most te sem hiszed el...Bár ki tudja te miben hiszel már egyáltalán vannak-e saját gondolataid ilyen ügyekben. Szerintem olyan vagy, mint egy kiégett sebész orvos..csinálod azt kész.. Nagy lehet a baj, mert, ha ez nem jön be, akkor biztos, hogy olyan letérdelés lesz, amire ő biztos rámegy. A hazugság pedig kártyavárként fog rátok omlani mindenben visszamenőleg. Azt biztosan kimondhatjuk, hogy ez egy olyan bevállalás, hogy ezt kiadták nektek, aminek biztosan hatalmas arcvesztés a tétje, ha nem úgy sül el... Vajon miért vállalja most Orbán ezt a kockázatot, nem gondolkodtál ezen még...? :)

Csak azt tudom mondani, hogy nem vall rá... Ez széttagolja a fidesz szavazóbázisotokat, ha belegondolsz... még az ellenzéket összekovácsolja, akár egy párttá akárhogyan alkotmányozzátok szét a választási törvény naponta... Ha egy párt sem indulhat és azt már csak látványos diktatúrával lehet megfékezni, akkor pedig csúnya népharaggal lesz vége.
Ezt még egy elemző sem gondolta végig a fideszben.., tényleg nagy pánik lehet valami miatt, ami közeleg...

Te tudod a legjobban hogy a fidesz rezsim pumpolható és nem látványos elme szinte 100% EU-s támogatás volt. Ha nem EU-ból loptok, akkor már az emberek zsebéből kell. Te is tudod, hogy ez addig működött, amíg volt EU-s támogatás, aminek jellege volt olyan, hogy nem fáj annyira, ha ellopják, "mert még nálam sem. Áruld már el A hatalmas életszínvonalú keleten miből enne a fidesz holdudvara...? Legalább építsétek már fől ezt a víziót rendesen, mert se füle se farka, hogy egy átlag magyar családját eltartó...
SystemError
@verőce21: Na mindegy, írd meg a kötelező üzenetedet erre..:) Azért a "háttérben" kicsit gondolkozzatok most el ez szépen, hogy öngyilkos akcióba kezdtetek ezzel a "kampánnyal", de miért is...?! Legyünk őszinték ez a fidesz minimum 500e-1millió szavazót elvisz egy ilyen megosztó dolog. . Nem értem, szinte mindenhonnan nézve bukó nektek, ha ebbe beleálltok most...Ha meg síkerül, utána mi lesz. Mármint így a mindennapokban érted...:)

Szerintem rég vége a dalnak a háttérben...ez látszik ebből! :)
kereső
@verőce21: Irtam már a Bayeres cikknél is- költözzetek el b+, menjetek - senki nem tart vissza benneteket. Minket meg hagyjatok békén. Ez után amit ide böfögtél- többé nem hivatkozhattok a Szt.István-i ezeréves keresztény államra- mert ahova orbánnal tartotok, az pontosan az ellentéte annak. Persze mű keresztényektől semmi más nem várható- mert viktorotok is azért lett! "keresztény"-mert most ettől reméli a hatalma kiteljesitését és megtartását. Alakoskodó, elvtelen és gerinctelen gazemberek vagytok.A legnagyobb tolvajok, akik az emberek bizalmát lopja meg, és visszaél azzal.Hajnalban mondom a takarodót kishenceg.
Eladott Ország
Románia eddig elért eredményei Klaus Johannist igazolják, nem pedig a csúti törpét, pedig nekik volt honnan felzárkózni. Románia ugrásszerű fejlődését tekintve, lehet hogy ők lesznek a Kelet-Európai "kis tigris". Egyébként amit a fidesz nevű bűnbanda az országgal művelt, felért egy Mohács szintű pusztítással. Nyugat-Európai politikus ezzel a debil, despota bűnöző cigánnyal már szóba sem áll. Minél tovább marad annál nagyobb lesz a pusztítás, mely sajnos egyben az ország tragédiája is lesz.
lampa laz
Ha lehetne egy javaslatot, Romániából rúgd ki a p*csába.
Aki Én
Nagy szerencsénk, hogy a többség itthon és külföldön is orbán ellenes.
Csizmás Kond
Románia mindig is oda loccsant ahol többet igértek.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: És mi még mindig a nyertes oldalon álltunk ! Már Mohácsnál is győztünk, a két világháborúban meg pláne.
Ugye milyen érdemes a magyar adómilliárdokat Erdélybe adni a fidesz szavazatokért, amikor a mi picsánk is kilóg a likas gatyából és hozzá ér a hideg falhoz?!
Aki Én
@Csizmás Kond: Most éppen ezért loccsansz ide?
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...Függetlenül hogy ki hol helyezkedik el attól még lehet ellenkező felfogása.
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...sőt folytatva az előbbit, lehet maradibb, elzártabb, lehülyíitettebb.
Az egész egy allűr, egy nagyotmondaniakaró szabadsajtószülemény. El kell olvasni a cikket, értelmezni kell, és arról formálni véleményt ne a hülyeségre más hülyeségével előhozakodni.
SystemError
@Csizmás Kond: 09:31 Jó sok konkrétum volt ebben...:) Szerintem eddig mindenki eljut, hogy értelmezi, amit lát vagy olvas.. Akkor leírnád, konkretizálnád az értelmezésedet és az abból levont következtetéseket...
Csizmás Kond
@SystemError: ..pl hol szált bele azzal a páros lábbal...vagy mit szólt az ellen, hogy a térség fejlődése nem prioritás...
Egyetlen amit mondott, hogy nem akar a zunió nélkül külön térségi koaliciót.
kissé felnőttem
álmodott a nyomor le is reagálták joggal. ma meg nagymagyarország térképpel szembesitik? hát csak egy álmodozó . és bohocot csinál egy földrészből. vak világ lett tényleg.
simmering73
"A román diktatúra összeomlását ünnepelte a magyar diktátor, amikor Temesváron részt vett a harminc évvel ezelőtti forradalom kitörésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A diktátorok kisebb százaléka végzi ágyban, párnák közt, a gyűlölt diktátorok, különösen Kelet-Európában, ahol félázsiai népek laknak, legtöbbször erőszakos halált halnak. Ennek egyik leglátványosabb példája volt Ceaușescu kivégzése."
nepszava.us/orban-jol-teszi-ha-ceausescu-sorsat-szem-elott-tartja/
kissé felnőttem
@durbincs: a pöcsöddel meg a főnököd seggével takarózol ? kuss már.éhezni fogsz.
simmering73
@durbincs: Mi van lófaszfigura, te kis kipcsak köcsögény. Shikari kielégített már?
Csizmás Kond
@Eladott Ország: Gondolom te közös vagyonnal akartál demokráciát...
Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 07:27;www.youtube.com/watch?v=a_QJmaGyiFE
A mi drága puritán gecink nem is foglakozik pénzügyekkel! Nem is lehet belekötni mert minden átlátható!
uploads.disquscdn.com/images/fd6e3edae05839f206c358d36a16021a9a9058da00d08f99b92b89a7f1e1e60e.jpg?w=600&h=247
Az az igazság... scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/74161627_1273169136211932_5206953564936601600_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_oc=AQlTKV_3kazHJOSJ-63qmjKV7-EqJugrhXDPbV0KUS_uqGsK9IruKsbV_G25tD1qHSM&_nc_ht=scontent-frt3-2.xx&oh=87d7312d921f7379b8097de41fa9da8a&oe=5E641F81
Nem loptam én életemben...
www.youtube.com/watch?v=m8iGI3NKyKM
Te hülye fidelitasos faszfej. Takarodó a hülyéid közé! Egyébként nem demokrácia van hanem maffiaállam diktatúra, te agyhalott barom!
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ...bolondnak az Isten is megbocsájt.
Borsodi
Akinek esze van nem hiszi Orbánnak egy szavát se.
volvós
Klaus Johannis Úr !!! Nem két lábban kell beleszállni az O1G-be,
hanem alaposan kitaposni a beleit, ha ott kakaskodik Romániában,
ráküldeni a megmaradt Szekusokat... A TEK kevés lesz " megvédeni "
verőce21
Szimbolikus helyen, a Parlament kupolája alatt, a Szent Korona körül gyűltek össze a minap a székelyek és tiszteletbeli székellyé választott magyarok, hogy együtt ünnepeljenek Adventben. Az esemény a szervezők szerint azért különösen fontos, mert minden alkalmat meg kell ragadni annak érdekében, hogy gyógyuljanak a trianoni trauma okozta sebek. Ezt szolgálja a határokon átívelő összetartozás tudatának erősítése és egymás számon tartása, legyen szó anyaországi – vagy erdélyi magyarokról.
Mindez nem volt könnyű feladat, hiszen a rossz emlékű 2004. december 5-i népszavazás – amelyen a Gyurcsány-kormány negatív kampányának köszönhetően elbukott a határon túli magyaroknak adható kettős állampolgárság ügye – feltépte a hegeket, szembe fordította egymással a határon túli és az anyaországi magyarokat.
Eladott Ország
@verőce21: tegnap,19:56; Elég volt ezekből a minden rendszert kiszolgáló hajlott gerincű szolgákból, akik azóta lettek a legharsányabb magyarok, mióta megélhetésileg ez a kifizetődő. Szégyen, hogy az elmúlt kilenc évben a NER a magyarság összetartozása, a 15 millió magyar kormánya, stb jelszavak alatt, milliárdos nagyságrendben kitalicskázott forintok milliárdok felhasználásával saját hatalmának betonba ágyazását akarta elérni. Egy nyavalyát akarják ők összefogni a magyarságot, kell nekik a külföldi magyarok szavazata a hatalomban maradásra. Mocskos szemfényvesztés az egész, amit még vérlázítóbbá tesz, hogy eközben itthon növekszik a létminimum alatt élők száma, rohad le minden, sok tekintetben élhetetlen országot sikerült létrehozniuk, miközben a környező országok gazdaságát és életszínvonalát ánuszrózsán csókoljuk. Tessék itthon olyan viszonyokat teremteni, hogy az a 15 millió, bárhol a világon, emelt fővel mondhassa: magyar vagyok. Ez hozza majd közelebb egymáshoz a magyarokat otthon és külföldön is! A Juhász Gyulától kölcsönvett verssort nem is kell a tágabb kontextusába helyezni (Magyar szegénység: véget ér e tél,/Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,/Az igazság lesz úr e föld felett/És az se fáj, hogy én már nem leszek!) ahhoz, hogy a cinizmus átsüssön a mondanivalón. A szőlőben és lágy kenyérben dúskáló Orbán-dinasztia első embere odabüfögött a parasztoknak: igaz, hogy lassan egy évtizede én osztom a lapokat, ti tűrjetek, majd egyszer lesz nektek is, csak győzzétek kivárni. A magyarság egységének senki nem ártott annyit, mint a fidesz, amelyik egyformán tesz a határon innen és túl élőkre, és amelyik az állandó ellenségkereső, Magyarországot Európában elszigetelő, szuverén, etnikailag homogén nemzetállamokról szóló retorikájával aláássa a kisebbségben élő magyarok boldogulási esélyeit. Megbocsáthatatlan bűn ez, és ha Trianon pusztítását nem sikerült kiheverni 100 év alatt, ehhez is kevés lesz egy emberöltő. A szőlőt és a lágy kenyeret már nem is említem.
verőce21
@Eladott Ország: Le is állíthatnád már magadat, ezzel a sok kitalációval. Nem olyan együgyűen - lopást-lopással foltozva - egyszerű faékként működik a politika, mint te azt napról-napra beállítod itt!
Szerencsi Irma
Érdekes, hogy él Magyarországon egy kisebbség aki mindenáron maga alá akarja gyűrni - mindenestől - a magyar embereket. Nemzettudatukat, emberségüket, vallásukat, kultúrájukat, egyáltalán a létezésük legalitását is. Senki nem szereti őket, vérszívó kullancsok, van hazájuk is - mégsem oda mennek - itt, ebben a kegyetlen állapotban találják meg igazi arculatukat. Mi meg hagyjuk - prés alatt.
Eladott Ország
@verőce21: december 20. 19:54; Sajnos az olyan együgyű hülyék mint te vagy, vagy a pénzért hülyék mindent elhisznek illetve letagadnak. Íme a korrupciós index a Kelet-Közép Európai országokban. Mi vagyunk a legkorruptabbak.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/01/ti2.png
justhpeter
Klaus Johannisnak igaza van, a fideSS-kdnp romba fogja dönteni Magyarországot és Románia ebben nem követheti.
volvós
@Eladott Ország: dec.2 15:22 minek kell lealacsonyodj egy 20 bites ostoba fideszes köcsög
béka segge alatti szintjére ??? A Te nyugodságod és tisztánlátásod felülmúlja ennek a román
bértroll értelmi szintjét...BUÉK 2020 !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.