Klaus Iohannis román államfő első ötéves mandátuma legfontosabb eredményének tartja, hogy – a nyugati elkötelezettségét veszélyeztető kihívások ellenére – Románia demokratikus ország maradt és nem tért le az európai útról.

Iohannis első mandátuma legfőbb eredményének tartja, hogy Románia nem tért le az európai útról

A tisztségébe novemberben újraválasztott jobboldali elnök csütörtökön rövid sajtónyilatkozatban sommázta az eddigi tevékenységét mérlegre tevő, nyolcszáz oldalas dokumentumot, amelyet az elnöki hivatal honlapján tettek közzé.

Iohannis felidézte: mandátuma egyik első kezdeményezéseként 2015-ben megszerezte a parlamenti pártok konszenzusos támogatását ahhoz, hogy Románia legalább tíz éven keresztül a GDP legalább két százalékának megfelelő összeget fordítson védelmi kiadásokra, ezzel is bizonyítva szövetségesei előtt, hogy megbízható ország.

Külpolitikai szerepvállalása során Iohannist az a hármas alapcélkitűzés vezérelte, hogy Románia növelje szerepét a NATO-ban, az Európai Unióban, és erősítse stratégiai partnerségét az Amerikai Egyesült Államokkal. Külföldi útjai sorából kiemelte, hogy két ízben is találkozott Donald Trump amerikai elnökkel a Fehér Házban, de az idei román uniós elnökséget lezáró nagyszebeni csúcstalálkozót is külpolitikai sikerei között tartja számon, hiszen az európai állam- és kormányfők a csúcson az unió jövőjéről fogadtak el szándéknyilatkozatot.

Belpolitikai téren az elnök feladata az állam intézményeinek működése felett őrködni, márpedig ezeket – Iohannis szerint – az utóbbi három évben folyamatos ostrom alatt tartották, és megpróbálták egyéni és pártérdekeiknek alárendelni a hatalmon lévő (szociáldemokrata) politikusok. Az államfő büszke arra, hogy megakadályozta a közkegyelmi rendelet, a "bűnözőknek kedvező" új büntető törvénykönyv hatályba lépését, az általa kiírt korrupcióellenes népszavazáson pedig több mint hatmillió választópolgár adta voksát arra, hogy

meg kell erősíteni a jogállamot.

Az elnök kitért az oktatásra, szociális kérdésekre, a civil szervezetekkel fenntartott partnerségére is. Iohannis beszámolt arról hogy az ország kulturális értékeinek megőrzése és gazdagítása felett is őrködött, ezek között pedig megemlítette a nemzeti kisebbségek kulturális örökségének ápolását is.

Klaus Iohannis 2014. december 21-e óta Románia elnöke. Novemberben – kétharmados többséggel legyőzve szociáldemokrata ellenfelét, Viorica Dancila volt kormányfőt – újabb ötéves elnöki mandátumot szerzett, amelyet szombaton kezd meg, amikor a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülésén ismét leteszi a hivatali esküt.

(MTI)

Cikk-és címlapkép: MTI/EPA/Robert Ghement

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.