A szervezőbizottság közlése szerint a jövő nyári tokiói olimpia költségvetése 1350 milliárd japán jen (12. 6 milliárd dollár,  nagyjából 3678 milliárd forint) lesz. A bizottság közleménye szerint az ötkarikás játékok költségvetése tavalyhoz képest nem növekedett, ugyanakkor a jegyeladásokból és a szponzori szerződésekből 300 millió dolláros extra bevételhez jutottak. A helyi számvevőszék 177 oldalas tanulmánya szerint azonban ennél jóval több lesz a kiadás:ők további 9,7 milliárd dolláros költséggel számolnak. Hozzáteszik, az említett összegek mellett a tokiói városvezetés további 7,4 millió dollárral segíti a szervezőket, amelyet az olimpiával kapcsolatos projektekre használnak fel. Amikor a japán főváros 2013-ban elnyerte a rendezés jogát, előzetesen 7,3 milliárd dolláros költségvetéssel számoltak, azonban az előkészületek után rendkívül elszálltak a költségekkel a szervezők. Ezért volt olyan tervezet is, ami már 20 milliárd dolláros költségvetésről szólt.

Forrás: alfahir.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nálunk sikerült közel ennyi pénzt eltapsolni, nyári olimpia rendezése nélkül. Varga nevezetű közepes képességű könyvelő már korábban elmondta ugyanezt a magánnyugdíjpénztáraktól 2010 végén einstandolt majdnem 3000 milliárd forint sorsával kapcsolatban, az unortodox közgazdasági szaktekintély megerősítette a rezzenéstelen arcú pofátlanságot: a kormány az égvilágon semmivel nem tartozik a magánnyugdíjpénztári tagoknak, úgyhogy le lehet szakadni erről a témáról. És tényleg megvédték. A mindenki pénzét beszippantó Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap időközben megszűnt, a pénznek hiánytalanul a seggére vertek, és bár az államadósság foltokban csökkent, a nyugdíjrendszer nyomorúsága maradt.Miközben a Matolcsy-féle nemzetrontó, erkölcsi Mariana-árkok azzal döngetik az unortodoxiától téglaporos mellüket, hogy ők nem tartoznak semmivel a hülyére vett, kizsigerelt magyaroknak, az igazság ezzel szemben az, hogy 3000 milliárd forinttal (de ha jól sejtem, ennél sokkal többel) lopták meg a magyarok jelenét és jövőjét. A 3000 milliárd forintot ugyanis pótolni kell, és az ipari korrupció országában ez másképp nem működik, csak a munkavállalók és leendő nyugdíjasok további megsarcolásával. Ehhez képest mossák kezeiket: zsarolással elvették a pénzt, nyomtalanul felélték, az ígéreteiket pedig lehányták. Félreértés ne essék: ezt a pénzt azoktól és azoknak a gyerekeitől is ellopták, akik most sárga csekken finanszírozzák tovább ezt az eszelős, mindent és mindenkit elpusztító fideszes háborút. Lelkük rajta! Még sok, bejglivel gazdagon körbebástyázott áldott ádventet és boldog karácsonyt kívánok nekik ehhez is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.