Évtizedek óta először újra van Kubának miniszterelnöke, szombaton a néhai Fidel Castro által létrehozott berendezkedés decentralizálását célzó új alkotmány alapján Miguel Díaz-Canel elnök Manuel Marrero Cruzt nevezte ki a karibi kommunista ország kormányfőjévé.

Az 56 éves Manuel Marrero Cruz építész, a hadsereg vezetése alatt álló Gaviota idegenforgalmi vállalat volt hivatalnoka, aminek a szállodáit Donald Trump amerikai elnök kormányzata szankciókkal sújtotta. A kinevezését a kubai parlament is jóváhagyta. Marrero 15 éven át volt az ország idegenforgalmi minisztere.

Fidel Castro 1976-ig volt miniszterelnök, amikor is a tisztséget megszüntették, Castro a kommunista párt, az államtanács és a minisztertanács elnöke lett. Castro, aki 2006-ban adta át a hatalmat öccsének, Raúlnak, 2016-ban halt meg. Raúl Castro 2018-ban mondott le az elnöki tisztségről, de továbbra is ő vezeti a kommunista pártot.

A tavaly elfogadott új alkotmány értelmében Díaz-Canel köztársasági elnök nem vezeti sem az államtanácsot, aminek a nemzetgyűlés feje, Esteban Lazo az elnöke, sem a minisztertanácsot, de így is jelentős jogköre van. A februárban elfogadott új alkotmányba belefoglalták az államfői és a miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését és a magasabb kormányzati tisztségek, így az elnöki hivatal mandátumának két ciklusra, vagyis összesen 10 évre történő korlátozását.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.