Leállította a Tesco a karácsonyi üdvözlőlapok kínai gyártását, miután egy vasárnapi sajtóbeszámoló szerint a kártyákat a gyártó egy sanghaji börtönben, külföldi rabokkal csomagoltatja. A brit kiskereskedelmi üzletlánc tiltja beszállítóinak rabmunka igénybevételét.

Az ügyet a The Sunday Times című vasárnapi konzervatív brit lap tárta fel, miután

egy nyolcéves dél-londoni kislány kézzel írt üzenetet talált az egyik helyi Tesco üzletben vásárolt karácsonyi lapon.

A kicsempészett angol nyelvű üzenet írója közli, hogy ő és társai külföldi rabok a sanghaji börtönben, és akaratuk ellenére kényszerítik őket munkára.

Az illető kéri az üzenet megtalálóját, hogy értesítse az emberi jogi szervezeteket, és vegye fel a kapcsolatot Peter Humphrey-val.

A kislány édesapja közösségi portálokon felkutatta, hogy Peter Humphrey brit újságíró, aki maga is két évet töltött ugyanabban a sanghaji börtönben.

Humphrey, akihez az üzenetet tartalmazó karácsonyi lapot a kislány családja eljuttatta, a The Sunday Timesban megírta, hogy korábban vállalati csalások feltárásán dolgozott Sanghajban, és 2013-ban a tevékenysége miatt feldühödött kínai hatóságok koholt vádak alapján, bírósági eljárás nélkül, kínai-amerikai feleségével együtt 23 hónapra bebörtönözték.

Humphrey a vasárnapi brit lapban közölt első oldalas cikkében azt írja: nem tudja, hogy kik csempészték ki az üzenetet a Tesco számára gyártott karácsonyi lapon, de nincs kétsége afelől, hogy a sanghaji börtön olyan rabjairól van szó, akik ismerték őt, mielőtt 2015 júniusában szabadult.

A Tesco – a legnagyobb brit kiskereskedelmi üzlethálózat – a karácsonyi üdvözlőlapok értékesítésének bevételéből évi 300 ezer fonttal (117 millió forinttal) támogatja három brit egészségügyi jótékonysági szervezet, a British Heart Foundation, a Cancer Research UK és a Diabetes UK tevékenységét.

A Tesco vasárnap közzétett hivatalos nyilatkozatában közölte, hogy "gyűlöletesnek" tartja a rabokkal végeztetett munkát és soha nem járulna hozzá, hogy beszállítói láncolatának vállalatai ilyen munkát vegyenek igénybe.

A cég közölte azt is, hogy megdöbbenéssel értesült a cikkben foglaltakról, azonnali hatállyal felfüggesztette az együttműködést azzal a gyárral, amely a karácsonyi üdvözlőkártyákat készíti, és vizsgálatot indított az ügyben.

A vizsgálat idejére a Tesco kivonta a forgalomból az érintett üzemben készült üdvözlőlapokat.

A közlemény szerint a Tesco átfogó ellenőrzési rendszert működtet, a szóban forgó termelőüzemben legutóbb a múlt hónapban tartott ellenőrzést és semmiféle nyomát nem találta annak, hogy a cég megsértette volna a Tesco által a rabmunka igénybe vételére érvényben tartott tilalmat.

A Tesco azonnal és végleg törli a beszállítói listáról azokat a cégeket, amelyek megsértik ezt a tilalmat – áll a brit üzletlánc vasárnapi közleményében.

Forrás: MTI

Címlapkép (illusztráció): Pixabay CCo

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
És ezt eddig ki nem tudta?! Képmutatás...
Lepényleső
Így volt eddig is,s eztán sem lesz másképp? Nézz ki az ablakon,amit látsz szebb kép?
nezelodo
Remek reklámfogás a Tesco részéről, hogy mi folyik a baráti Kínában! Mit gondol a kedves magyar és más náció Tesco vásárlója, miért lehetett még úgy két éve 3 Euro alatti összegért kézzel varrott kínai labdát vásárolni náluk? Félrefordítjuk a fejünket, hogy ne tudjuk, gyerekmunka... Majd eltanuljuk tőlük a tiszteletünk jeléül.
Jozefina
Ilyen alapon számos kinai termék behozatalát meg kellene tiltani!!! A sok silány termékről nem beszélve!!!??
1magyar
A gyerekmunka elítélendő, na de a rabokat miért ne lehetne dolgoztatni? A becsületes embereket miért lehet arra kényszeríteni,hogy eltartsák a rabokat?
Azokat lehet dolgoztatni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.