Az Európai Unió bármikor szívesen látná ismét tagjainak sorában a kilépni készülő Nagy-Britanniát – írta csütörtökön megjelent cikkében Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke.

Timmermans máris szívesen látná újra az EU tagjainak sorában Nagy-Britanniát

A brit EU-tagság a jelenleg érvényes menetrend alapján január 31-én – illetve közép-európai idő szerint február 1-én nulla órakor – szűnik meg.

Boris Johnson miniszterelnök a két hete tartott, előrehozott parlamenti választás után kijelentette, hogy a brit kormány "elsöprő erejű" felhatalmazást kapott a választóktól a Brexit-folyamat végigvitelére, és ezt január 31-ig végre is hajtja.

A választáson a kormányzó Konzervatív Párt a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott, és az addigi kisebbségi kormányzás után kényelmes, 80 fős többséget szerzett a londoni alsóházban.

Az új összetételű alsóház múlt pénteki első ülésnapján a kormány nagy többséggel elfogadtatta a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit; a végleges ratifikáció januárra várható.

Timmermans a The Guardian című baloldali brit napilap online kiadásán csütörtökön megjelent személyes hangvételű cikkében

többször is hangsúlyozza, hogy mennyire szereti Nagy-Britanniát és a briteket. Úgy fogalmaz: megszakad a szíve Nagy-Britannia távozása miatt, de tiszteletben tartja a döntést.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia maga is bizonytalan ebben a kérdésben, mint ahogy mindig bizonytalan volt az EU-ról alkotott véleményében is.

Timmermans a kilépésről döntő népszavazásra utalva azt írja, hogy

egyáltalán nem volt szükség ennek a kérdésnek az erőltetésére, "de hát Önök megtették, és szomorúan látom, hogy ez Önöknek is fáj".

Ráadásul a bizonytalanság a brit távozás után is fennmarad, és a kilépési folyamat nagyon sok felesleges kárt okozott Nagy-Britanniának és mindenki másnak, és félő, hogy még további károk keletkeznek – áll a holland EU-politikus csütörtöki írásában.

Timmermans közölte: tudja, hogy a britek egyedinek és másoktól különbözőnek tartják magukat, de minden európai nemzet egyedi, és a köztük lévő különbözőségekből csodálat, meglepetés, kényelmetlen érzés, félreértés, nevetségesség, egymás kifigurázása, de szeretet is fakadhat.

Jó időkben e különbözőségek teszik Európát az elképzelhető legkreatívabb, legtermékenyebb, legbékésebb és legvirágzóbb családdá. Rossz időkben azonban e különbözőségeket manipulálni lehet félelemkeltés, felsőbbrendűség hirdetése és a családtagok egymásnak ugrasztása végett, és ebben az esetben a dolgok gyorsan kicsúszhatnak az ellenőrzés alól – fogalmaz cikkében a bizottsági alelnök.

Timmermans szerint azonban az EU minden hibája ellenére a legjobb eszköz a jó időkre jellemző értékek érvényesítésére.

Hozzáteszi: szomorú, hogy az európai család egyik tagja a kapcsolatok megszakítására készül, vígasszal tölti el ugyanakkor az a gondolat, hogy a családi kapcsolatokat igazából soha nem lehet elvágni.

"Mi nem megyünk sehova, és bármikor szívesen látjuk Önöket ismét sorainkban"

- zárja cikkét az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eriksson
Ez az ipse saját nagyságának a hatása alá került!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Ez nagy ön tökön lövés ez az angoloknak, és nekünk is.
Mondjuk a pohos ezt leszarja mindig bennünket szívat a legjobban, mert gyűlöl bennünket. ő csak a maffia erőszakosságát szereti. Amikor nemzethit vizionál azon mindig a rablótársait érti. A saját népével áll harcban. most a nagyvárosokat okolja a lebőgésért, nem a cudar kormányzását. Azokat is üti, akik még bíznak benne. Ilyenek a legszegényebb roma közösségek, akiktől a kedvencei szétharácsolták a híd pénzt. Mindent ami mozdítható kilopják az országból ezeket már új néven jelentett be mint "kifektetésnek" hívják. Ki bizony Ibizára, meg Makaóra, a kártyabarlangokba égetik, mint a pelyvát a zsiványok.
ómió
Na! Újabb hazugságokkal tud "szolgálni"?
fahrenheit451
(hű, de durva bírok lenni alkalom adtán, olykor)

Ha menni akarnak, menjenek. Tul sok az arab, a nigger köztük, és túl csűnyák az angolok (a nagy átlag)... és az időjárásuk is egy szívás.
Totál depis köztük lenni.

Amúgy mi a gond?
Norvégia sem EU tag, és totál jól el van Norvégia is, meg az EU is Norvégia nélkül.
fahrenheit451
Egy felmelegített kapcsolat sosem jó... már sosem lesz ugyanaz...
Ha menni akarnak a köcsögök, hát hadd menjenek.
Hogy emiatt darabokra hullik Nagy-Britannia?
Ez már legyen az ő gondjuk.
Sámannus
@durbincs: Egyeseknek az is fáj, ha másnak több az esze. Te a ganyéjdombbal párosodjál hatökör.
nezelodo
@durbincs: Mi van te galandféreg, mindenkire ráakaszkodsz aki nem is szólt hozzád? Szorul a hurok, mi, ennyi fényes győzelem után is bekattan az a futóbolond?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.