Volodimir Zelenszkij ukrán elnök magyar szavakat szőtt első, államfőként elmondott újévi köszöntő beszédébe, amelyben összefogásra biztatta honfitársait a köztük lévő különbségek ellenére.

A kedd éjfél után sugárzott beszédében Zelenszkij arra kérte az ukránokat, hogy őszintén gondolkodjanak el azon, kik ők, majd példaként felsorolt számos tipikus élettörténetet. Ezek között említett volt fizikust, aki Olaszországban mosogat, egykori luhanszki tanárt, aki két évig taxisofőrként dolgozott, majd visszatért a kelet-ukrajnai megyébe, egy számítógépes szakembert, aki arról álmodik, hogy elhagyja a hazáját, és egy krími lakost, aki mindent elvesztett a félsziget Oroszország általi elcsatolásakor és új életet kezdett Harkivban.

Majd rátért a különböző nyelveket beszélőkre, köztük példaként hozva fel Beregszász lakóját, aki – mint magyarul mondta –, "őrzi anyanyelvét". Mint fogalmazott, mindannyian ukránok, "nem tökéletesek és nem szentek, pusztán csak emberek".

Nincs olyan a mi útlevelünkbe írva, hogy rendes vagy rendetlen ukrán

- jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy a különbözőségek ellenére egyformán tiszteli mindenki a nemzet nagyjait, és ez az, ami egyesíti az ukránokat: ugyanúgy örülnek egy gyermek születésének, és "éppúgy sírtak az örömtől orosz- és ukránajkúak, amikor az Oroszországban bebörtönzött haditengerészek más foglyokkal együtt hazatérhettek".

"Történelmünkben nem kevés olyan epizód van, amely minket egyesít. Időszakonként megtanultunk egységben élni" – emlékeztetett. Végezetül arra kérte az ukránokat, hogy egymás iránt legyenek tisztelettel, tekintettel az egymás közti különbségekre.

"Szeretni Ukrajnát azt jelenti, hogy szeretni minden ukránt, bármely sarkában is született országunknak" – tette hozzá Zelenszkij.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
laustalwei
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
fideszes gyökér
@Pegero: ti amúgy ilyen fideszes haverok vagytok?
Pegero
@fideszes gyökér: Kik azok a ti?!
fideszes gyökér
@Pegero: te, meg ott feljebb a Borkai, a baszós terveitekkel.
Pegero
@fideszes gyökér: Tudom már mi a bajod!
Egyszerűen pinairigy vagy!
Verd ki és megnyugszol!
https://giphy.com/gifs/smasherlegends-xT1XGXF...
fideszes gyökér
@Pegero: Szóval ti tényleg együtt buzultok a Borkaival meg a Rákosfalvyval.
A Ráhel pinája ki van-e rojtosodva?
Erről is írhatnál néhány sort.
Ha már ilyen bennfentes fideszes vagy, biztos tudod azt is.
Pegero
@fideszes gyökér: Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert szó az nincs, csak képzelet...
Vegyél róla példát és gyakorolj!
http://w3.csodacsiga.hu/krinya//majom.jpg...
De ha nem éred be ennyivel, legközelebb elmondom, amit most nem lehet!
fideszes gyökér
@Pegero: szóval ti büdös félázsia cigányok tényleg együtt basztok a magyarok kárára.
Pegero
@fideszes gyökér: Akkor most elmondom, mi a teendőd!
http://w3.csodacsiga.hu/krinya//majom.jpg...
Szopd le magad!
Ha végeztél, siess haza, mert vár a családod!
https://kuruc.info/galeriaN/hir/wegdc01.jpg...
atanel
http://MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jozefina
Volodimir Zelenszkij az egymás elfogadásáról, ukrajna szeretetéről beszélt!!! Es erre alkalmasnak kell lennie az ott élő magyar közösségnek is. Ellentétben orbán és a külügyér örökös egymás elleni uszításával!!!??
ómió
Törvényileg ez ott még nem tilos? Már csak a "liberális demokrácia" jegyében is!
Eriksson
Hatalmas előrelépés ez Porosenko nyelvtörvényével szemben.
fideszes gyökér
@Pegero: Tehát a "Szopd le magad, magyar! Mielőtt a Főcigány Úr megkurelna mindeteket!" lesz majd a következő választási kampányotok része.
Vágom amúgy, eddig is csak ennyi volt az egész.
Kék plakátokon lesz bejelentve, vagy valami narancs színűn?
Pegero
@fideszes gyökér: A szín nem lehet kérdés, de azért emlékeztetőül...
https://olkt.hu/wp-content/uploads/2018/02/20...
fideszes gyökér
@Pegero: Szopj le magyar!
Szív a haza!
Értem.
Pegero
@fideszes gyökér: Szerencsétlen ember!
Nem is tudom mit mondjak erre!
https://uploads.disquscdn.com/images/340a1943...
fideszes gyökér
@Pegero: Megértem. A fideszre fogok szavazni, mert tudom, hogy ugyanakkora elmékkel kerülök egy csapatba, mint te meg a durbincs.
Szellemi megnyugvás lesz.

Milyen színű légycsapót használtok, amikor megbüdösödtök?
Pegero
@fideszes gyökér: Attól függ, milyen legyet kell agyoncsapni!
A döglegyet csak narancssárga légycsapóval lehet ártalmatlanná tenni.
Egyébként Fletón már most is látszik, hogy büdös!
https://www.vadhajtasok.hu/wp-content/uploads...
Ha nem jön időben a fizetőpincér, lecsapok rá, mint a döglégyre!
fideszes gyökér
@Pegero: A Borkai meg a Lőricz is fürdik?
A Legnagyobb Magyaroknak (Áder, Kövér) nem büdös a bajsza?
Orbán nem zsíros nagyon, amikor fel kell hajtani a magyarokon hízlalt testháját szopás közben?

Polt Péter nézni szokta, vagy be is száll?
SystemError
@fideszes gyökér: Nem igazi fideszes, csak fiatal és kellett a pénz!:)
fideszes gyökér
@SystemError: zoknifoltra kell neki a pénz, kiválóan szopó NER társ!
Imádom!
Remélem tesz fel később videókat is, nem csak a farkát veri a Főtörök Úrra, mint a Szíjjártó!
fideszes gyökér
Bocsánat!
Szíjjártó Péter Tiszteletreméltó Külügyminiszter Urat akartam írni, csak hirtelen nem jutott eszembe a tarajos balfasz helyes megnevezése.
SystemError
@SystemError: Ne bántsd, a BKV ellenőr is munka, hiába utálja mindenki mint a szart. A többi foglalkoztatthoz képest szerintem ő legalább visz bele egy kis humort is. Még pozitív és nem olyan megkeseredett és unott, mint a kollégái.
Néhanapján érdemben válaszol is, persze tökéletesen tetten érhető, hogy nála sem szól többről, mint a "központi üzenetek" hirdetése, ha belekérdezel a dolgokba..:)
SystemError
@fideszes gyökér: Magamnak írtam, még nem jöttem fel teljesen a szilveszterből..:) Szóval:

Ne bántsd, a BKV ellenőr is munka, hiába utálja mindenki mint a szart. A többi foglalkoztatthoz képest szerintem ő legalább visz bele egy kis humort is. Még pozitív és nem olyan megkeseredett és unott, mint a kollégái.
Néhanapján érdemben válaszol is, persze tökéletesen tetten érhető, hogy nála sem szól többről, mint a "központi üzenetek" hirdetése, ha belekérdezel a dolgokba..:)
fideszes gyökér
@SystemError: De egy békávé ellenőrtől mit lehet kérdezni?
Például hogy "Hogyan jutok el a Sügér és a Sáska utca sarkára, Németh Szilárd Daliás Rezsibiztos és Pacalkirály házához?"
Vagy mit?
SystemError
@fideszes gyökér: Na ez egy jó kérdés még nem kérdeztem tőlük soha semmit azon kivűl, hogy "másnak nem tudtál elmenni mi?":) Így van ez a fideszben tudod...úgy erősebb a kötelék, ha kényszer adja! :)
Pegero
@fideszes gyökér: Biztos fürdik a Borkai meg a Lőricz is!
De van aki dokumentálni is tudja, hogy van fürdőszobája!
https://i0.wp.com/www.vadhajtasok.hu/wp-conte...
https://i2.wp.com/www.vadhajtasok.hu/wp-conte...
https://i1.wp.com/www.vadhajtasok.hu/wp-conte...
@fideszes gyökér: @SystemError: Látom jazért jól elvagytok! Én már nem is kellek ide!
fideszes gyökér
@Pegero: azért a Borkai legalább közpénzből csinálta, ő az igaz magyar, nem ilyen szánalmas kis senki!
Pegero
@fideszes gyökér: Sajnálom, hogy te csak az izzadságodban fürödhetsz, pedig biztos jobb sorsra érdemes ember vagy! :(
fideszes gyökér
@Pegero: hát, ha engem sajnálsz, akkor eléggé félre vagy tájékozódva.
tixaf
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - https://getmeets.com...
Pegero
@fideszes gyökér: Akkor másképpen fogalmazok! Le vagy sajnálva! Így megfelel?
http://www.miaacsodahe.hupont.hu/felhasznalok...
DurbincSS
Szeretne forró zsírnácit találni egy éjszakára? Üdvözöljük - https://vadpajtasok.hu... @durbincs: várja forró ajkaival? Holla?
Pegero
@DurbincSS: Köcsögény!
Nagyon rosszul sikerült ez a trollkodásod!
AMATŐR!!!
Pegero
@tixaf: Ajánlom most izibe, nyomd bele a Gizibe!
http://pic.lol.hu/lolhu_6565f9b0.jpg...
Hátulról!
durbincs
@fideszes gyökér: maga azt -1 satnyabányagyökér: ?
durbincs
@nezelodo: ha maga a bányába A "Sarki - Fény" ? akkor milyenek lehetnek a többiek ?
nezelodo
@durbincs: Nem, az ismerőid szerint az anyukád az a kocsisoron, nem csak a Széchenyi Terv suskájával kitömve... Nehogy kiderüljön, hogy a Borkai szüzek szakmai útját is ő egyengette!?
durbincs
@rewax: itt van @Eladott Ország: @simmering73: @Mirabilis: @nezelodo: bár ezek má 4 lábúakra specializálódtak ,,?
fideszes gyökér
@durbincs: örömmel olvastuk a fidesz programját, bár semmi értelme sincs az egésznek.
Mennyi kettő meg kettő, Fideszes?
DurbincSS
Szeretne forró zsírnácit találni egy éjszakára? Üdvözöljük - https://vadpajtasok.hu...... @durbincs: várja forró ajkaival? Holla?
DurbincSS
@Pegero: Szeretne forró zsírnácit találni egy éjszakára? Üdvözöljük - https://vadpajtasok.hu...... @durbincs: várja forró ajkaival? Holla?@division: Holla?@Eriksson: Egy hülye zsirnácit csak önnek? Igazi vad pajtás? @Shikari: ön a kis Holla barátja? Üdvözöljük - https://vadpajtasok.hu...
Pegero
@DurbincSS: Ne ide prüszkölj!
Zsebkendőbe köhögj, tüsszents!
https://www.youtube.com/watch?v=-lNYVerA-B0...
durbincs
@DurbincSS: szerencsétlen ,előkerült 50IQ-s aggyal , .: @Eladott Ország: @simmering73: @Mirabilis: @nezelodo: ? + @Sámannus: @Sámannus: @SystemError: @RonaGyuri: @fideszes gyökér: @Horizont: @kereső: @Peller Anikó: @Nessy: @rewax: @Béla333: Holla ?
DurbincSS
@durbincs: mondtam kicsi fiam, hogy tanulj magyarul, de te csak rományul csencseltel Shákival vagy ki. Aztán meg a menekülés északra, ahol romnyincsok lakoznak?

Apád megjött azt azonnal én lettem itten a Holllllllllla! kis szemét, anyádat is elvetted tőlem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.