Kemény válaszlépés várható az iraki fővárosban végrehajtott amerikai légitámadások után, amelyben meghalt egy iráni tábornok is – közölte pénteken Ali Hamenei, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője.

Kemény válaszcsapással fenyeget Irán: közeleg a háború?

Az iraki miniszterelnöki sajtóiroda által közreadott képen egy jármű ég a bagdadi nemzetközi repülőtérnél 2020. január 3-án, az amerikai légicsapások után. Az Iránhoz köthető célpontok ellen végrehajtott támadások egyikében életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője.

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Kászim Szulejmáni meggyilkolása erősíteni fogja az Egyesült Államokkal és Izraellel szembeni ellenállást a térségben és világszerte – jelentette az iráni állami televízió.

Az iráni külügyminisztérium bekérette az Egyesült Államok érdekeit is képviselő bagdadi svájci nagykövetet Szulejmáni megölése miatt – jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

Az iráni állami televízió kommentárjában az is elhangzott, hogy "a térség népe nem fogja tovább tűrni az amerikai jelenlétet".

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/AP/Iraki miniszterelnöki sajtóiroda/Hoffmann György

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.