Emiatt elhalasztották Kászim Szulejmáni temetését. Az iráni Kermán városában tartott keddi ceremónián kialakult tolongásban halálra taposták egymást a gyászolók.

Pánik tört ki magyar idő szerint kedden délelőtt az Irán dél-keleti részén található Kermán városában, ahol több százezres gyászoló tömeg gyűlt össze a múlt héten egy amerikai légitámadásban meghalt Kászim Szulejmáni tábornok temetésén.

A legfrissebb információk szerint legalább 40 halálos áldozata van annak a pániknak. A helyi beszámolók szerint még ennél is több, legalább 213 sérültje van a pániknak.

Pirhosszein Kulivánd, az iráni katasztrófavédelem egészségügyi szolgálatának vezetője az állami televíziónak megerősítette, hogy pánik tört ki a tömegben. A helyi egészségügyi szolgálatok adatai szerint a tolongás azért alakult ki, mert túl sokan érkeztek a tartományokból, hogy elbúcsúzzanak Szulejmánitól.

Szulejmáni szülővárosában keddre megtelt szinte az összes utca a gyászolókkal, akik nagyjából hasonló számban voltak jelen a szertartáson, mint az elmúlt napokban Bagdadban vagy Teheránban.

Hossein Salami, a Forradalmi Gárda vezérőrnagya beszédében úgy fogalmazott,

a mártír Kászim Szulejmáni még erősebb, hogy már halott. Az ellenség igazságtalanul végzett vele

Szulejmánit a tömegpánik miatt később temetik majd el.

Forrás: 24.hu, Index, MTI

Címlapkép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Ezt a moslék embernek nevetett szart a több napja éhes disznók elé kellett volna dobni lehetőleg még élve !! Ezek a terrorista birkák meg siratják nemhogy örülnének hogy lassan az ilyen mocsoktól felszabadítják őket!!
namihami
Minden ország olyan vezetőket szerez magának, amilyet érdemel.
Ez rájuk is és ránk (???) is igaz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.