Kászim Szulejmáni megölése helyes döntés volt – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a minisztériumban tartott sajtókonferenciáján kedden.

Az USA kitart: az iráni kémfőnököt meg kellett ölni

Az amerikai diplomácia vezetője a sajtókonferencián az Egyesült Államok pénteken végrehajtott bagdadi légicsapásával kapcsolatos kérdéseket taglalta.

"Ez volt a jó döntés, igazunk volt" – mondta, és megismételte az amerikai kormány ismert álláspontját, miszerint az iráni Kászim Szulejmáni tábornok, a Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnoka ellen végrehajtott célzott támadás jogszerűségét még a támadás előtt megvizsgálták, a csapásmérés nem volt ellentétes a nemzetközi joggal. Pompeo leszögezte: valamennyi további esetleges csapásmérés iráni célpontokra szintén megfelel majd a háború feltételeit szabályozó nemzetközi jognak.

A miniszter kifejtette: az amerikai kormányzat elszánt, hogy féken tartsa Iránt, továbbra is maximális nyomásgyakorlással él majd, s amennyiben Teherán újabb rossz döntést hozna, Donald Trump amerikai elnök a múlt hetihez hasonló határozott, komoly választ ad majd.

Kitért arra az amerikai sajtóban is megjelent állításra, miszerint Kászim Szulejmáni diplomáciai látogatásra érkezett volna Bagdadba. "Komolyan elhiszi valaki, hogy ez a kedves úriember, ez a kiváló diplomata diplomáciai látogatás tett?" – kérdezte mosolyogva a jelenlévő újságíróktól. Alapvetően hamis információnak nevezte az állítást, miszerint Szulejmáni "diplomácia békeküldetést" teljesített volna Bagdadban.

Pompeo reagált Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter keddi teheráni bejelentésére, miszerint az Egyesült Államok megtagadta tőle a beutazási vízumot, amelyet azért kért, hogy részt vehessen az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki ülésén. "Mi mindig az ENSZ előírásaihoz igazodunk" – fogalmazott, de nem mondta ki nyíltan, hogy Washington valóban megtagadta a vízumot. "Nem szoktunk vízumügyeket kommentálni" – mondta. Hozzáfűzte: Zaríf "elsőrangú propagandista".

Kép: MTI/EPA

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Trump elnök úrnak üzenem: tagadni...tagadni...tagadni...a végtelenségig tagadni...
nezelodo
Nem tudom, ez a baráti gesztus a félkegyelműtől, mennyire volt demokrácia export? Most meg fosnak, hogy mi lesz a válasz és bizonygatják, hogy jogszerű volt. Ha velük szemben csinálják az meg terrorizmus.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.