Egy brazil bíró utasította szerdán a Netflix internetes médiaaszolgáltatót, hogy törölje műsorkínálatából azt a karácsonyi ünnepi szezonra megjelent filmet, amelyet egyesek istenkáromlónak tartanak, amiért Jézust meleg férfiként ábrázolja.

Végzésével Benedicto Abicair Rio de Janeiró-i bíró egy brazil katolikus szervezet petíciójára válaszolt, amely szerint

katolikusok millióinak a becsületét sértette meg a Krisztus első megkísértése című film műsorra vétele.

A produkciót készítő riói Porta dos Fundos filmcég központját már karácsony előtt gyújtópalackos támadás érte a vígjáték miatt.

A Netflix az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, nem kommentálja a bírói döntést. A Porta dos Fundos szintén elhárította a reagálást, ellentmondva korábbi döntésének, miszerint elutasítja filmjének bármiféle cenzúrázását. A döntés, amelynek nyilvánvalóan csak Brazíliában kell érvényt szerezni, mindaddig hatályos marad, amíg egy másik bíróság másképp nem dönt. Abicar indoklása szerint a film visszavonása a többségében keresztény vallású brazil társadalom egészére nézve üdvös lenne.

A döntés olyan időszakban született, amikor egyes civil csoportok arra figyelmeztetnek, hogy Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnök

kultúrharcot indított, megvonva a támogatásokat a keresztény értékeket kikezdő művészeti projektektől és szidalmakat szórva a hivalkodó karneváli ünnepségekre.

A karácsony előtti nap reggelén kapucnis férfiak egy csoportja Molotov-koktélokat dobott a Porta dos Fundos központjára. A támadásban senki sem sebesült meg. A közösségi portálokra másnap felkerült videofelvételen három férfi jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

Az alkotók reagálásukban védelmükbe vették a filmvígjátékot, mint a kifejezés szabadságának megnyilvánulását.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Aberrált rendezővel mi más készülhetett volna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.