Irán az ukrán gép lelövése előtt néhány órával ballisztikus rakétákkal megtámadott két olyan támaszpontot Irakban, amelyet az amerikai erők és szövetségeseik használnak.

Irán lőtte le, de nem szándékosan Teherán közelében szerda hajnalban az ukrán utasszállító gépet

– jelentette szombat hajnalban az iráni állami tévé a hadsereg közleményét idézve.

Hozzátették, hogy

a katasztrófát emberi hiba idézte elő. Az Egyesült Államokkal szemben kialakult feszült helyzetben az iráni hadsereg a legmagasabb fokú készültségben volt akkor, és a Teheránból felszálló ukrán gép a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik kényes katonai központja felé fordult, emiatt ellenséges gépnek nézték

– hangzott a közlemény. A felolvasott dokumentum szerint az iráni hadsereg bocsánatot kér a tragédia okozásáért, és fogadkozik, hogy tökéletesíteni fogja légvédelmi rendszerét a hasonló hibák elkerülésére. Hozzátették, hogy bíróság elé állítják azokat, akik felelősek a repülőgép lelövéséért.

Fokozódik a helyzet: Irán elismerte, hogy lelőtte az ukrán utasszállítót

Irán az ukrán gép lelövése előtt néhány órával ballisztikus rakétákkal megtámadott két olyan támaszpontot Irakban, amelyet az amerikai erők és szövetségeseik használnak. Ez megtorlása volt annak, hogy az amerikai erők január 3-án dróntámadásban megölték Bagdadban Kászim Szulejmáni iráni tábornokot.

Irán napokig tagadta, hogy rakétatalálat érte volna az urán repülőgépet, majd az Egyesült Államok és Kanada közölte: hírszerzési értesüléseik szerint valószínű, hogy Irán lőtte azt le.

A gépen 167 utas és kilenc fős ukrán személyzet utazott. Az utasok közül az ukrán diplomácia által megadott első adatok szerint 82 volt iráni, 63 kanadai, 10 svéd, négy afgán, három német és két brit. Kanada pénteken pontosította ezt, közölték, hogy nem 63, hanem 57 kanadai volt a gépen, de változatlanul igaz, hogy az utasok közül 138 tartott Kanadába.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Gyenge magyarázat. Hogy tudtak egy utasszallitot összekeverni egy vadaszgeppel?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
staro2
Iránban sem az Igazmondó juhászék vannak hatalmon.
Fox W Mulder
Sokba fog ez kerülni nektek neandervölgyiek !
Jozefina
Irán kezdetektől tudhatta, hogy ők lőtték le a gépet, de valószínűleg megpróbálták letagadni!!!
Teljes kártérítéssel tartoznak és bocsánatkéréssel!!! És mindez még elég kevés!!!??
ómió
Végül csak-csak nem sikerült lehazudnia?
Yoda69
Gyenge magyarázat. Hogy tudtak egy utasszallitot összekeverni egy vadaszgeppel?
rokker33
@Yoda69: hát az a sok analfabéta kecske b&szótòl ne várj sokat! Gondolom hogy most mindenre lőnek ami mozog hát a repülőgép is ilyen célpont volt! Sajnálatos hogy ezek a primitív állatok miatt halt meg sok normális ember! Már rég elkellett volna törölni Irán Irakok meg az egész szemétdombot az Allahal meg a kecsketoszó néppel együtt nem életképes társadalom!
Yoda69
@rokker33: Amig ők ülnek a vilag olajkeszletenek 75%an, addíg ez nem lesz egyszerű dolog
cikicakk55
@Yoda69: Így van,igazad van. Teljesen mindegy lenne Tramplinak,hogy azon a területen kik élnek.Élhetnének ott Németek,vagy Magyarok is,lehetne az a terület bár melyik népnek az otthona,Tramplinak az olaj az érdeke.Neki a föld alatti készletek kellenek,és csak úgy tudja ezt elérni,ha likvidálja az ott élőket. Ezért gerjeszti a háborúkat az olajban gatdag országokban.
kokopelli
@cikicakk55: A szemétláda a 2. Északi tenger gázvezeték ellen is felhúzta magát,mert a saját palagázát
akarta Európára rátukmálkni! Nem fogja fel,hogy az ő gáza egy merénylet a természet ellen! (igaz,hogy
nem az eszéért választották meg a bunkót!)
advocat
@cikicakk55: Nincsenek rászorulva az ottani olajra. Mondta.
advocat
Azért néhány nap eltelt! És azokl a k...a jenkik mindent látnak! Ezt a balhét el kellett vinni! Kedves jó Rajna Tibor! Szerintem.
cikicakk55
@advocat: Épp olyan mint Orbán.Egész mást mond,mint amit csinál. Tényleg nincs rászorúlva,de az Isten pénze sem lenne elég az ilyen embereknek. (mondjuk embernek nevezni túlzás őket.Inkább parazitákat írok)
Eriksson
Nekem felettébb gyanús az egész harci ügylet, Szolejmáni kinyírásától kezdve. Lehet, hogy az USA arcvesztés nélkül akar olajra lépni a térségből, s ehhez kell némi látványosság. Az irániak odaadták a főtisztet cserébe a békéért, s a katonák máris csomagolnak.
A látszat kedvéért kell még egy kis tűzijáték.
rokker33
@cikicakk55: De már a Bush család is az ott lévő olajról álmodozott, csak ezek a kecskebaszó népségek nem engedtek a nyomásnak! Nyilván az atom nem megoldás,de valahogy össze fogják ugrasztani az ottani népet vagy egymással vagy a környező országokkal és ha eléggé legyengült már mindenki a háborúban nah akkor fog az USA közbelépni, persze nem a nép érdekében!! !!
cikicakk55
@rokker33: Sajnos valószínű,hogy igazad van. Most éppen az az olajban gazdag országokat próbálják össze ugrasztani. Az atom persze,hogy nem megoldás,mert azzal maguknak is ártanak,nem csak az adott országnak. Sajnos vannak olyan ország vezetők,vagy állam vezetők,akiknek nem a saját népük az első,hanem a saját anyagi boldogulásuk. Én csak azt nem értem,hogy mi a francnak törik magukat annyira. Tramplinak is már annyi a pénze,hogy ha mindennap milliókat költ,akkor sem fogy el. A sírba nem viheti magával. Orbán dettó! Mondjuk Orbánt nem is a pénz érdekli már,hanem a hatalom. A pénz szerzéséhez ott van Lölő. Annyira nem ismerem Tramp magán életét,hogy tudnám hány gyermeke van,ha egyáltalán van,de azok is piszok jól megélnének már abból is amit eddig össze szedett. Nem 100 években kéne gondolkozniuk,hisz ha ilyen ütemben rombolják a bolygót,100 év múlva már csak egy fekete lyuk lesz a helyén.
Eriksson
Mindenért természetesen az USA felel. Megteremtette a helyzetet a következményeknek.
Yoda69
@Eriksson: Az USA nem fog kivonulni a tersegbol. Felborulna a katonai egyensuly, ami Iran megerosodesehez vezetne. Ez pedig az egesz vilagnak artana.
Eriksson
@Yoda69: Az USA évek óta ígéri, hogy kivonul a közel-keletről, itt a ragyogó alkalom. Talán csak Szaúd- Arábia és Izrael bánná.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.