Tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedést tekintve az európai uniós tagállamok között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn Hongkongban az Ázsiai Pénzügyi Fórumon elmondott beszédében.

Tíz évvel ezelőtt Magyarország 28. – vagyis a legutolsó – helyen állt az európai uniós tagállamok között a gazdasági növekedés üteme szempontjából, a tavalyi év végére azonban az első helyre kapaszkodott fel – fejtette ki a külügyminiszter a fórum azon szekciójában, amelynek a címe "A fejlődés újraértelmezése" volt.

Szijjártó szerint tíz év leforgása alatt Magyarország utolsóból első lett a gazdasági növekedésben

Fotó, címlapi kép: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Amikor a kormány 2010-ben hivatalba lépett, Magyarország a gazdasági csőd szélén egyensúlyozott – húzta alá, hozzátéve, a kormány előtt két út állt ekkor: biztonságra törekvő módszerek segítségével dolgozni a túlélésért, vagy az "unortodoxnak" nevezett, bátrabb gazdaságpolitikán keresztül a korábbinál jobb gazdasági teljesítményt megcélozni a válságot követő időszakra.

A merész gazdaságpolitika, amely kéz a kézben járt a gyors ütemű technológiai változásokkal, merőben más hozzáállást követelt az állam részéről – szögezte le.

Magyarországon bevezették az egykulcsos adórendszert Európa legalacsonyabb adóival, amelyek kulcsfontosságúak voltak abban, hogy mára Magyarország tudja felmutatni a legnagyobb arányú gazdasági növekedést az Európai Unióban – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte: a magyar kormány stratégiai döntést hozott, miszerint folyamatosan csökkenti a munkát terhelő adókat a fizetések emelkedésével párhuzamosan, a digitális korszakba lépve ugyanis a munkáltatók egyre magasabban képzett munkavállalókat alkalmaznak, ami a fizetések növekedését vonja maga után.

Az adópolitika fontossága mellett a miniszter hangsúlyozta a bevezetett duális képzését, azon keresztül ugyanis a vállalatok szerepet kapnak a középiskolai tanterv kidolgozásában is, a diákok pedig az iskola elvégzésekor versenyképes tudással rendelkezhetnek.

Magyarország az ötödik generációs (5G) távközlési rendszer egyik európai központjává kíván előlépni, ennek fontos lépéseként néhány hónappal ezelőtt Budapest belvárosában elindították az 5G szolgáltatást, a brit Vodafone és a kínai Huawei pedig közösen dolgozik az 5G infrastruktúra teljes magyarországi kiépítésén – mondta, megjegyezvén, hogy Magyarország nem tesz különbséget nemzetiségi alapon a cégek között, így a Huawei kínai telekommunikációs óriás beruházásait is örömmel fogadja.

A külügyi tárca vezetője kitért a keleti nyitás politikájára, rámutatva: a magyar kormány felismerte, hogy a világgazdasági változásokra a Kelet legalább akkora hatást gyakorol, mint a Nyugat.

A kormánypolitika eredményeit sorolva megemlítette, hogy Magyarországon tavaly létrejött új munkahelyek 38 százalékát kínai, koreai és japán beruházások teremtették meg, a Bank of China Budapestet választotta regionális központjának helyszínéül, Magyarország az európai uniós tagállamok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út elnevezésű kínai globális gazdasági-infrastrukturális projekthez, továbbá csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankhoz.

Mindazonáltal – tette hozzá – míg a magyar kormány tisztában van a globalizáció folyamatával, továbbra is a nemzeti érdeket tartja szem előtt, ennek megfelelően a kedvező adókulcsok mellett arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó kapcsolatot ápoljon a világgazdasági változások ütemét diktáló régiókkal.

(MTI)

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Jó helyen mondta, tudnak vidáman röhögni rajtunk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
Tegyük fel, hogy igaz amit állít. Mondom tegyük fel.
Akkor azt árulja már el mi miért nem érzékelünk ebből semmit?
Amúgy meg ha tegyük fel mégis igaz lenne milyen már az, hogy egyik kezükkel egy kicsit megsimogatnak a másikkal meg százszorosan orrba basznak ...szerinte melyikre fogunk emlékezni?
Oktatás, egészségügy, nyugdíj, lakáshoz jutás mindenkinek. majd ha ezek úgy ahogy rendbe lesznek akkor pofázzon. Ők magániskolába hordják a gyerekeiket, magánklinikára járnak vagy VIP ellátást kapnak,magánrepülővel vagy honvédségi repülővel járnak nyaralni, házuk van (lopott pénzből) nyugdíjról meg halványlila fingjuk sincs kinek mennyi és hogy lehet abból megélni.
Sámannus
Te kurvapecér vagy, tíz éve te támadtad a haverekkel a forintot, most meg a pohos valami káoszt emleget, mert már terhetekre van valamiért a kormányzás. Te tudnád miért, mert te jársz minden kupiba ahol a maffia székel.
Dr plágium
Korrupcióban, hazugságban, gyűlöletben valóban az elsők lettünk. Azért erre nem kell büszkének lenni.
verőce21
Köszönjük Önnek ezt a nagyszerű országfejlődést, dr. Miniszterelnök Úr!
Vezessen bennünket továbbra is...!
namihami
Egyébként meghatározott körökre ez még igaz is.
Ahogy az is, csak ezt elfelejtette megemlíteni, hogy a legtöbb mutatóban viszont rontottunk és több olyan is van, ahol csupán a bolgároknak sikerült ""legyűrni"" minket.
Furcsa, de erről a riporter elfelejtett kérdezni, Petinknek pedig valahogy kiment a buksijából, hogy kitérjen erre is.
kokopelli
@namihami: ...hát nem csodálatos a "saját semmit" olyan jól eladni? A nagy semmiből a kissebb
semmibe lavírozva azt első helyként eladni!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.