A német ügyészséghez fordult Magyarország, mert Németországban feltehetően egy bevándorló megkéselt egy magyar férfit a Stuttgarttól nyugatra fekvő Schömbergben – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken reggel a Facebook-oldalán.

"A német sajtó szerint egy "arab vagy afrikai" származású férfi dulakodás közben megszúrt egy magyar fiatalembert" – írta az államtitkár, és egy német hírportálra hivatkozott, amely szerint az eset január 4-én történt.

Mint Menczer Tamás fogalmaz, "kinti kollégáink a cikkből értesültek a történtekről, természetesen felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, a magyar férfit megoperálták".

A bejegyzéshez mellékelte a PZ-news.de hírportál jelentését, amely szerint a tettes először a magyar férfit szúrta meg, majd menekülés közben egy török embert is megsebesített. A magyar férfi állapota stabil.

Menczer Tamás közölte: "az ügyészséghez fordultunk, tájékoztatást kértünk a nyomozás állásáról".

Az államtitkár az M1 reggeli műsorában elmondta: ha a magyar áldozatnak segítségre van szüksége, a stuttgarti főkonzulátus és a külügyminisztérium is rendelkezésre áll.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Ja...!sejti...valószínűleg...több, mint valószínű, feltehetőleg...etc, etc...
Nessy
A napi hazai késelési statisztikát alapul véve, kutya sok migráns van már kis hazánkban!
kokopelli
Soros embere volt,és magyar fiatalokra vadászott! Ki kell küldeni a "Novák Katinkát",mert ő felülüti
a nem demokratikus NSzK nyomozóit is! Az AfD szélsőjobbos párt is segítene neki!
teuton
Mi ebben a hir? Migrancsok egymas közt, magyar virtus, meg keletibb beütessel. A meg keletibb gyözött...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.