Az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi megbízottja, Guy Verhofstadt szerint várhatóan azoknak a külföldi EU-állampolgároknak sem kell majd automatikusan távozniuk Nagy-Britanniából, akik lekésik a tartós brit letelepedési engedély benyújtásának határidejét.

Brexit: nem kell távozniuk automatikusan az uniós állampolgároknak Nagy-Britanniából

A jelenleg érvényes brit szabályozás alapján a törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, de meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

Ennek határideje 2021. június 30.

Brandon Lewis, a brit belügyminisztérium biztonsági és Brexit-ügyi államtitkára nemrégiben egy német lapnak azt mondta: azokra a külföldi EU-állampolgárokra, akik ezt a határidőt megfelelő indok nélkül elmulasztják, a majdani új brit bevándorlási szabályok lépnek életbe.

Arra a kérdésre, hogy ez azokra is vonatkozik-e majd, akik jogosultak lennének a brit letelepedett státusra, de valamiért kicsúsznak a határidőből, Lewis úgy válaszolt, hogy "elvileg igen", a brit kormány az ő esetükben is a bevándorlási szabályokat fogja alkalmazni.

Guy Verhofstadt azonban a BBC rádiónak nyilatkozva pénteken elmondta: a brit kormány Brexit-ügyi miniszterével, Steve Barclayvel tartott legutóbbi megbeszélésén biztosítékokat kapott arra, hogy a brit kormány ebben az esetben sem fogja automatikusan kitoloncolni a külföldi EU-állampolgárokat.

A Európai Parlament Brexit-koordinátora hozzátette: a megbeszélés alapján azt valószínűsíti, hogy London a határidőt lekésőknek is lehetőséget biztosít majd a letelepedési kérelem benyújtására, ha megfelelően megindokolják, hogy miért nem volt módjuk erre a normál eljárás keretében.

"Nem lesznek automatikus kitoloncolások" – fogalmazott tényszerűen Verhofstadt a pénteki BBC-interjúban.

A Nagy-Britanniában élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

A konzervatív párti brit kormány az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló, egységes – vagyis az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes – bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság két hét múlva esedékes megszűnése után tervezett 11 havi átmeneti időszak lejártával, vagyis várhatóan 2021 januárjától.

Azokra a külföldi EU-állampolgárokra, akik az átmeneti időszak után érkeznek Nagy-Britanniába, elvileg szintén ezek a bevándorlási szabályok lesznek érvényesek, hacsak London és az Európai Unió a majdani kétoldalú viszonyrendszerről tervezett tárgyalásokon másban nem állapodik meg.

Uniós részről már jelezték, hogy a teljes körű – vagyis a szolgáltatásokra is kiterjedő – szabadkereskedelmi egyezmény feltétele az uniós állampolgárok szabad mozgásának további biztosítása.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Boris Johnson brit miniszterelnökkel tartott múlt heti londoni tárgyalása után kijelentette: az emberek szabad mozgása nélkül nem lehetséges a tőke és a szolgáltatások szabad mozgása.

A brit kormány a Kanadával kötött uniós egyezményhez hasonló, de annál jóval szélesebb körű, félhivatalos megjelöléssel "Kanada-plusz-plusz-plusz" szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val, olyanra, amelynek hatálya kiterjed a szolgáltatások kereskedelmére is.

A pénteki BBC-interjúban Guy Verhofstadt kijelentette: hisz abban, hogy Nagy-Britannia valamikor visszatér az Európai Unióba, bár szavai szerint nehéz megmondani, hogy ez mikor lesz.

A fiatal nemzedék felteszi majd a kérdést, "hogy mit tettünk", és azt fogja mondani, hogy "vissza akarunk térni" az EU-ba – jósolta az Európai Parlament Brexit-koordinátora.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke a The Guardian című baloldali brit napilap karácsonyi kiadásában megjelent cikkében azt írta, hogy az EU bármikor szívesen visszafogadja tagjai közé Nagy-Britanniát.

Kép: 

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Naná, hogy nem kell távozniuk, legyen valaki, aki elvégzi a gazdaságban a szükséges teendőket!

Nem akarják elveszíteni a helyzeti előnyüket, hogy elsőnek kapcsoltak (a svédekkel és írekkel?), hogy elszipkázzák a kelet-európai legképzettebb munkaerőt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.