Az Egyesült Államok északnyugati tagállamában, Washingtonban diagnosztizálták az első új típusú koronavírusos tüdőgyulladást – jelentette az amerikai média kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

Megállíthatatlanul terjed a vírus: már az USA-ban is megjelent a koronavírusos tüdőgyulladás

A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, aki a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett ellenőrzés előtt érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedés kitört.

A beteg nevét nem hozták nyilvánosságra, annyit tudni, hogy a washingtoni Seattle városától mintegy 30 kilométernyire északra fekvő Everett kórházában ápolják. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) a múlt pénteken közölte, hogy New York és San Francisco város repülőterein – amelyeket közvetlen repülőjáratok kötnek össze Vuhannal – megkezdték a kínai nagyvárosból érkezők alapos vizsgálatát, Los Angelesben pedig e héten kezdődött meg a Kínából érkező utasok egészségügyi szűrése. Mindehhez a CDC száz főből álló orvoscsoportot állított munkába a repülőtereken.

Az amerikai egészségügyi hatóságok közlése szerint a koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okoznak, hét ismert altípusuk van. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, ám a mostani megbetegedések esetében nem ezek valamelyikéről van szó. Az új vírus "viselkedését" és az általa okozott tüneteket egyelőre vizsgálják. A szakemberek feltételezése szerint a betegség cseppfertőzéssel terjed.

Az amerikai sajtó kedden részletesen beszámolt arról, hogy Hongkong, Japán, Dél-Korea és Thaiföld után Tajvanon is megjelent a betegség.

A The Washington Post című amerikai lap információi szerint az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerdán tanácskozik a koronavírusos megbetegedések terjedéséről, és várhatóan dönt a közegészségügyi rendkívüli állapot kihirdetéséről.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Nessy: Bizony hogy komoly! Itt nem atom meg hasonló dolgok lesznek, hanem parányi vírusok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Ez tényleg komoly probléma! Manapság a vírus pár óra alatt "átrepül" egyik kontinensről a másikra. Miután levegőben terjed emberről, emberre, nem igazán állítja meg sem kerítés, sem rakéta. Még mutálódik, alkalmazkodik kicsit, aztán tényleg jöhet a buzgó imádság!
Yoda69
Kína ismet bünteti a világot az elbukott tradewar miatt.
A 2003-as SARS járvány idején a hivatalos adatok szerint tizezren fertozodtek még és ezer valahanyan haltak meg. A nem hivatalos források ennek több tizszereset írjak. Főleg kinan belül nincsenek megbízható számok.
zodely
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
division
@Nessy: Bizony hogy komoly! Itt nem atom meg hasonló dolgok lesznek, hanem parányi vírusok.
Namely
Ha komoly lenne, akkor nem szerepelne a hírekben. Előbb lennének tömegmáglyák, mint egy rövid hír.
vitamin51
Bizony, hogy jön a vírus, az is lehet, hogy előbb mint gondolnánk. Az a féleszű, mániákusan utazó Szíjártó fogja behozni, hisz olyan mint a lókaka, folyamatosan úton van a világ szinte minden szegletébe. Ennek nem kell lakás, ház, hisz csak ágyrajáró életet él. Ha minden helyről behoz egy kis vírust, hamar megszűnik a magyarok mindennapi gondja :-(
fahrenheit451
A Végítélet Óráját 20 másodperccel előrébb állították.

Összeesküvéselmélet:
1. Szerintem az oroszok állnak e mögött a kínaiak tudtával (geci oroszok, geci, kínaiak). Talán csak kísérletezni akartak, de elszabadult.
2. Direkt csinálták, és nekik már meg van az ellenszer, és majd a világ megmentőinek szerepében pózolnak, amikor hirtelen "megtalálják" a gyógymódot.

Putyin épp most teszi taccsra a parlamentáris demokráciát, mert egyeduralkodó akar lenni...
A világ megmentőjeként mekkorát szakítana már!?
division
@Namely: Nagyon is komoly sajnos. Rövidesen ki fog törni egy újabb világjárvány.
Nyírfa
@Nessy: Orbán tudta, hogy miért kell Káslert kinevezni. Ő lesz a nemzeti főimádkozó. Az ÁNTSZ haza mehet.
Nyírfa
Majd ez lesz a sárga veszedelem. Ki tudja, lehet, hogy ez hozza meg a világbékét.
division
@Nyírfa: Igen, ha mindenki meghal nem lesz több háború. Sajátos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.