A francia kormány várhatóan még vasárnap bejelenti, hogy hazaszállítja a francia állampolgárokat az új koronavírus epicentrumának számító kínai Vuhanból – jelentette be Agnes Buzyn egészségügyi miniszter.

Koronavírus – Franciaország a Vuhanban ragadt állampolgárai hazaszállítását tervezi

Fotó: Jerome Favre / MTI/EPA

"Jelenleg vizsgáljuk a hazaszállítás lehetőségeit" – mondta a tárcavezető az RTL kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Jelezte, hogy a döntés még vasárnap megszülethet, miután délután egyeztetnek az illetékes hatóságok Edouard Philippe miniszterelnökkel. "Amennyiben hazaszállítjuk a jelenleg Kínában tartózkodó állampolgárainkat, sajtótájékoztatón jelentjük be késő délután a szükséges intézkedéseket" – tette hozzá.

A Peugeot francia autógyár szombaton már bejelentette, hogy hazaszállítja a Vuhan körüli régióban dolgozó valamennyi munkatársát és családtagjaikat, a francia külügyminisztérium pedig pénteken jelezte, hogy a kínai hatóságokkal együttműködve autóbuszokkal segíti a fertőzés gócpontjának számító Vuhanban tartózkodó francia állampolgárokat, hogy távozhassanak onnan. A tárca szerint mintegy nyolcszáz francia állampolgár tartózkodhat még a kínai városban.

Az egészségügyi miniszter megerősítette, hogy jól van az új koronavírus okozta megbetegedéssel, elkülönítve kezelt három ember Franciaországban, egy Párizsban turistáskodó kínai házaspár és egy Bordeaux-ban élő kínai származású francia férfi. Mindhárman a héten érkeztek a fertőzés gócpontjának számító kínai Vuhanból. Agnes Buzyn elmondta, hogy további tíz esetet vizsgálnak még a hatóságok, de egyelőre nem bizonyosodott be, hogy az új koronavírussal fertőzött betegekről van szó.

"Az új koronavírus nagyon fertőző, de kevésbé súlyos, mint eleinte gondoltuk" – hívta fel a figyelmet a miniszter. "Minél több megbetegedés történik, és ahogy a kínaiak közlik az esetek számát, azt látszik, hogy a halálozás sokkal kevésbé jelentős, mint azt gondoltuk a hét elején. Viszont a fertőzés terjedni látszik" – tette hozzá.

Anne Hidalgo párizsi főpolgármester közben bejelentette, hogy a kínai holdújév alkalmából vasárnap Párizsban tartandó rendezvények elmaradnak.

"Találkoztam tegnap a párizsi kínai közösséggel, akik maguk kérték a République téren tervezett felvonulás lemondását" – mondta a városvezető, hozzátéve, hogy "jobb az elővigyázatosság".

Anne Hidalgo azt nem részletezte, hogy a következő napokra városszerte tervezett kínai rendezvényeket megtartják-e, egyebek mellett a február 2-i nagy felvonulást a párizsi kínai negyednek számító XIII. kerületben.

Bordeaux-ban, ahol az egyik franciaországi fertőzöttet kezelik, szintén lemondta a városvezetés a vasárnapra tervezett ünnepségeket a kínai holdújév alkalmából.

MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@jesz: a franciák, élen a vezetőikkel hazaszeretők lehetnek.Nem hagyják cserben polgáraikat. Gondolom lesz a hazajövőknek karantén, de nem hagyják a veszélyeztetett helyen.
Gondolom, te még a cikket is félsz elolvasni és magasról tojsz az ott rekedt magyarokra.
Attól tartok, a kormány is, minden nagy magyarságával, magyar identitásával, keresztény kultúrájával. :(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
@jesz: Már miért hoznák be Európába azzal,hogy a saját állampolgáraikat haza szállítják. Egész biztos,hogy nem rendes repülőjárattal,hanem képzett orvosokkal,ápolókkal,megfelelő védőöltözetben és felszereléssel visszik Őket haza. Ott legalább a kormány foglalkozik az állampolgárokkal. Én is utána néztem ennek a vírusnak. Főleg a gyenge immunrendszerrel rendelkező emberek vannak veszélyben. ( rákosok,kemo terápiában részesülők, egy éves kor alatti gyermekek és az idős legyengült emberek. Ahogy én olvastam róla,nekem úgy tűnik,hogy semmivel nem veszélyesebb,mint egy influenza vírus.Gondolom inkább a hírtelen nagy számú megbetegedés váltotta ki a pánikot világ szerte.
36
Ez kamu hír. Felvilágosult és demokrata francia, nem lehet a diktatórikus Kínában. Ja, nem.:)))
görbetükör
@jesz: a franciák, élen a vezetőikkel hazaszeretők lehetnek.Nem hagyják cserben polgáraikat. Gondolom lesz a hazajövőknek karantén, de nem hagyják a veszélyeztetett helyen.
Gondolom, te még a cikket is félsz elolvasni és magasról tojsz az ott rekedt magyarokra.
Attól tartok, a kormány is, minden nagy magyarságával, magyar identitásával, keresztény kultúrájával. :(
Peller Anikó
@cikicakk55: Most nem veszélyes, de mivel újfajta vírus, nem tudni mennyire és miként mutálódik. Minél több a beteg annál nagyobb az esélye valamiféle átváltozásra, amelytől esetleg bedurvul. Esetleg.
cikicakk55
@Peller Anikó: Igazad van,de a jelenlegi helyzetben még csak egy bizonyos kor csoportra életveszélyes a vírus. Az,hogy hírtelen és tömegesen betegedtek meg,igen,aggodalomra ad okot,de van köztük már gyógyult is. Az biztos,hogy addig ameddig ez a tömeges járvány van és nem tudják miként mutálódhat a vírus a legbiztosabb megoldás a karantén a betegeknél. A Franciáknál egész biztos meg tudják oldani,hogy a megbetegedett embereket egy erre létesített,vagy átrendezett teljesen elzárt épületben tartsák,ami nálunk szerintem elképzelhetetlen. Nem tudom mennyi Magyar van kinn,de úgy olvastam,nem is nagyon akarnak haza jönni.Lehet,hogy jobban bíznak a kínai egészségügyben? Én a fiamtól tájékozódtam a vírus jelenlegi helyzetéről,hisz az egészségügyben dolgozik,így ott jobban terjed a hír és ráadásul a valós hírek,nem a pánik keltés.
vacsi
Szerintem meg óriási hiba bárkit is szállítgatni, maradjon ott, ahol van, amíg nem rendeződik a helyzet! A mozgatása csak a bajt növeli.
Még azt sem tudjuk, hogy aki kigyógyul belőle, újra megfertőződhet-e?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.