Mark Rutte holland miniszterelnök kormánya nevében bocsánatot kért a zsidóktól vasárnap a zsidók második világháború alatti hollandiai üldöztetéséért.

A holland miniszterelnök bocsánatot kért a zsidóktól a második világháború alatti bánásmódéért

Fotó: Simon Dawson/Bloomberg – Getty Images

Az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából rendezett amszterdami megemlékezésen Mark Rutte úgy fogalmazott, hogy "most, amikor már csak az utolsó túlélők vannak közöttünk, a kormány nevében bocsánatot kérek a korabeli hatóságok cselekedeteiért".

A holland kormány "túl keveset tett" a nácik által üldözött zsidó származású állampolgárok védelme érdekében. "A holland kormánytisztviselők készséggel álltak rendelkezésre a németek parancsaira. Volt némi ellenállás a hollandok részéről, de összeségében nem sok. Legtöbben passzívan elnézték, hogy honfitársaikat elkülönítették, és megfosztották őket emberi méltóságuktól" – hangsúlyozta Rutte.

A második világháború utáni holland történelemben ez volt az első alkalom, hogy a kormányfő bocsánatot kért az akkori holland állam második világháború alatt elkövetett cselekedetiért.

Nyolc éve, 2012-ben Mark Rutte még elutasította a holland jobboldali Szabadságpárt felhívását a bocsánatkérésre, azzal az indokkal, hogy 2000-ben a kormány már bocsánatot kért azért a "hűvös fogadásért", amelyben a náci koncentrációs táborokból visszatérő zsidó túlélőket részesítették.

1995-ben Beatrix holland királynő a jeruzsálemi knesszetben felszólalva "kivételesen kevésnek" nevezte azokat a holland állampolgárokat, akik segítettek az üldözöttek mentésében. Ugyanebben az évben a királynő úgy nyilatkozott, hogy "a hollandokat a holokauszt ténye mély szégyenérzettel tölti el", hivatalos bocsánatkérésre azonban nem került sor.

A második világháború alatt körülbelül 140 ezer zsidó származású állampolgár élt Hollandiában, akik közül több mint 25 ezer náci német birodalomból menekült oda a nemzetiszocialista diktatúra elől. 1940 májusában a hitleri Németország megtámadta az addig semleges Hollandiát, amely még abban a hónapban megadta magát.

A Jad Vasem holokauszt emlékközpont adatai szerint Hollandia megszállása alatt mintegy 107 ezer zsidót hurcoltak el a nácik koncentrációs táborokba. Közülük alig ötezren érték meg a táborok felszabadítását, és tértek haza. A német megszállás idején ugyanakkor mintegy 25 ezer zsidót honfitársaik bújtattak Hollandiában.

MTI

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@Csizmás Kond: Mindig is hánytam a kommunistáktól és a náciktól is, de ezekben van egy közös halmaz, az ilyen emberi szar senkik, mint te, akiknek a szellemi patkány felmenői mosolyogva nézték ezeket a népírtásokat. Egy ilyen szellemiségű embert inkább leköpnék, mint bocsánatot kérnék!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@RonaGyuri: Gyuri, próbáld a cikket basztani vagy ragadj anyádba, mert nem vagyok kíváncsi az elemzéseidre.
Csizmás Kond
@SystemError: A kutyafaszát értettél te meg valamit...mert ha megértetted volna most kéne szégyeld magad...de te inkább kérkedsz vele.
RonaGyuri
@Csizmás Kond: nem kell igazolgatni eddig is egyértelmű volt, hogy mi vagy!!! =))
SystemError
@Csizmás Kond: Mit kellett volna érteni a szalonnáciskodáson? "...ismét az évi szokásos benyalás sorozat. " Féreg vagy, aki még a véleményét sem meri leírni. Ugyanezt kaptad volna, csak akkor azt mondanám, hogy van gerinced, csak egy patkány vagy. Így viszonyt mindkettő!
jesz
a hollandok sok minden másért is bocsánatot kérhetnének...mindjárt kezdhetnék a kifosztó véres gyarmatosításért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.